Századok – 1945-1946

Ismertetések - Nagy Lajos - 297

ISMERTETÉSEK 297 feléből való. F. részletesen foglalkozik a fibulák lábain fellépő fogazási „ornamentikával", amely a magyarhoni népvándorláskori anyagban épp e gyulai fibulákon jelentkezik elsőízben. A fogazás — F. fejtegetése szerint !08. 1.) — .,a Kr. e. t5—4. századi szkíta aranymüvességben, majd az arra következő évszázadok szarmata művészetében pregnáns formában jelentkező sajátos stíluselem", amelynek utolsó képviselői (szibériai aranylemezek) s a gyulai fibulák között „több mint félezerévnyi hiatus van". Felveti ezzel kapcsolatban a kérdést: „Mi ennek a rejtélynek a megoldása?" F. szerint a fogazás Délkelet-Európa őslakosságának egyik ősi művelődési alapfogalma. A szkíta kultúrkörben is csak átvétel innét. Magyarország területén ugyancsak ez az őslakosság — melynek zömét a trákság alkotta — adta volna át a fogazást, a neolithikumtól kezdve egészen az Árpád-korig, az újabb és újabb hódítóknak. F. ezeknek a merész fejtegetéseknek részletes indokolását egy külön munkában ígéri (70. 1.). Ezt nagyon várjuk. Addig azonban a 4000 éves népi kontinuitás emlegetésekor a magunk részéről is csatlakozunk az ősrégész oldalról már elhangzott igen szkeptikus véleményhez (Patay Pál, Arch. Ért. 3. folyam,. IV. 1943). A II. k„ 1. füzet 1—2. oldalán vezető ősrégésziink. Banner János közöl egy állatfejábrázolásos edénydíszt a csongrádvármegyei Lebőröl. E töredéket a neolithikum, vagy a korai vaskorba kell sorolni, minthogy a magyarországi bronzkor nem alkalmazta a zoomorph díszeket. B. áttekintve az Alföld neolithikus állatábrázolásait, arra az eredményre jut, hogy a lebői darab kidolgozását tekintve, nem sorolható ide. Trója VI—VII. rétegéből, valamint nyugatról idézett analógiák alapján töredékünket koravaskorinak határozza meg. Ez a theriomorph kerámia mármost I. Wiesner megalapozott fejtegetései szerint (Arch. Anz. 1942. 391 sk.) a korai vaskorban keletről érkezett a Dunavölgyébe. Majd a fővárosi múzeumok tudós főigazgatója, Nagy Lajos publikálja egy pilisszántói későrómai sír feliratos és domborműves kőanyagát (4—10. 11.). Korábbi, 1—II. századi sírköveket használtak ilt fel egy későrómai sírládához. Az első feliratos kő az Aquincumban székelő legio !1. adiutrix egyik elhúnyt katonájának, Sep. Dasiusnak szól, akinek anyja, Aelia Sura s katonatársa, Aur. Severus, mint örökösei emelték e síremléket. Sírtáblánk egy sírkert falába volt beillesztve s a Kr. u. II. század végén, vagy a III. század elején készült. Pilisszántóhoz való aránylagos közelsége miatt még megemlíthetjük, hogy a Dasius-kövel azonos szerkezeti felépítést mutat a szentendrei Proculus felirat (Nagy T., Arch. Ért. 1942. 211 sk.). Kora ennek is a II. század vége, III. század eleje. A második publikált darab egy családi sírkő töredéke, mely félkörívvel lezárt oszlopos fülkében házaspár mellképét mutatja. E fölött helyezkedett el a vízszintes architrav, majd a tympanonszerű lezárás következett. E fülketípus eredeti mintaképét a szerző két intercisai katonai sírkövön ismeri fel, amelyek közül az egyiket Schober: Die römischen Grabsteinen von Noricum und Pannonién. Wien 1923 (No9. szám) Kr. u. 200 körül, míg a másikat (190. szám) a Kr. u. 100 körüli időkre teszi. A pilisszántói követ N. kidolgozása után a Kr. u. I—II. század fordulójára helyezi. Ezáltal egy jó példáját kapnánk annak, hogy e fülketípus leegyszerűsített formában miként jelentkezik már igen korán a nagyobb centrum, Aquincum mögötti hátsó területeken. A harmadik kőemlék feliratos mező és portraitfülkéből álló egyszerű felépítésű sírkő. Igen kopott s éppen ezért a feliratból csak a két első sor ad értelmet. A szerző szerint azonban ennek az olvasása is kérdéses. A javasolt VE... TETVSSPER ati f. AN XX... helyett az elsősorban a VE.TIEHSSPER betűket látjuk az eredeti kövön s ennek alapján a két első sort a következőkép olvassuk: Ve[/]ff'e[f]ís Sper\[ati /.] an(norum) XX... Veltietis egészen ritka illír név, Voltuetis formában Krahe csak egy példáját ismeri (Lexiken altillvrischen Personennamen. 148. és 158. 11.). Az elhúnyt atyjának, Speratusnr.k nevéhez még megjegyezhetjük, hogy Szentendrén a Kuzsinszkytót publikált (Arch. Ért. 1929. 54. 1.) s a Fleissig-gyüjtemény szét-