Századok – 1945-1946

Ismertetések - Párducz Mihály - 298

2(298 ISMERTETÉSEK hordásakor elkallódott sírkövön kívül még egy közzé nem tett sírkőlöredéken is szerepel e név. A negyediknek publikált kis töredék (sírkő alsó része) tüzért tartó geniusokat ábrázol. A korai sírkőplasztikának kedvelt alakjai voltak ezek. E kis cikk például szolgálhat az első pillanatra igénytelennek Játszó kőernlékek feldolgozásához. A 10—16. oldalakon újból Párducz M. tanulmányát olvashatjuk. P. ez alkalommal roppant érdekes quád edényeket ismertet a brigeliói ú. n. Járókaféle temető anyagából. Ezen a helyen a M. T. M. 1946 nyarán 82 sírt tárt fel, amiből 25 volt csontvázas. A 2. és a 23. számú csontvázas sírból egy-egy, a pannóniai provinciális kerámiába be nem sorolható agyagedény került napvilágra. A 2. számú sír szürkeanyagú, korongolt edényének (méreteit sajnálattal nélkülözzük) sajátos formája, úgy vélem, értelmet, nyer, ha összetett formának fogjuk fel. A kihasasodó, majd lefelé erősen elkeskenyedő edénytest a keleti germán területeken jól ismert urnaformák egyik változatát adja, amelynek kialakulásában a római bronzvedrek is szerepet játszhattak (v. ö. pl. H. Willers: Neue Untersuchungen über die römische Bronzeindustrie. 1907. I. t.). Ehhez járul a horda (azaz az edénytest kihajló pereme!) felett a magas, gallérszerü perem, amelyet a jelzett bronzedényeknél ugyancsak megtalálunk. A jellegzetes, könyökszerüen kiképzett fülformához és a hasi rész háromszögalakú díszítéséhez P. meggyőző analógiát hoz a szomszédos Komáromi Múzeumban őrzött hetényi edényben. A problémát azonban, sajnos, ez sem oldja meg, hanem csak kitolja. Igen fontosnak tartom viszont a szerzőnek egy sziléziai vandál tálra való utalását, mely a brigetiói és hetényi darabokkal hasonló fülkiképzést mutat. Ezzel kapcsolatban felemlíthetünk még egy bresslaui urnát (Vorgeschichte d. deutschen Stämme. III. 1040. 405. t., 3. kép: Kr. u. I—II. sz.), amelyen ugyancsak három könyökben megtört fül szerepel, melyek tövénél zsinórdísz fut körbe, a brigetiói edény két párhuzamos sávjához hasonló alkalmazásban. Ezek a kapcsolatok előttem igen valószínűvé teszik, hogy a brigetiói edény mintaképei olyan barbár edény mű vességi körben kereshetők, mely erősebb vandál ösztönzések alatt állott. A 23. számú sír edéiiye egy bikonikus, pirosszínű, korongolt kancsó, a szájperemből kiinduló erősen ívelt, durva szalagfüllel. A forma a provinciális kerámia formakincsében gyökerezhet, azonban nem egészen problémamentes, amikor pontos mása megvan a ferniachowi (Kievi kormányzóság) III—IV. századi gót temető anyagában (P. Reinecke: Aus der russischen archäologischer Litteratur. Mainzer Zeitschrift. 1. 1906. 45. 1., 3. kép). Az Archaeologischer Anzeiger 1940. 4 h. és 5. képen közölt példa alapján pedig valószínű, hogy mind a éerniachowi, mind pedig a brigetiói kancsóforma végső fokon egy közös orientális edénytípusra megy vissza. A brigetiói edény külső oldalán lévő díszítést (körbefutó párhuzamos vonalak között ferde rovátkolás, amiben szívesebben látnánk fenyőgallymintát) P. megtalálta a felsőmagyarországi koracsászárkori ú. n. puchovói kultúrában s szerinte az Alföld szarmata anyagához is vezetnek szálak. Érdekes gondolat, hogy ez a díszítés talán a dák őslakossággal is kapcsolatban állhat, amire a dák kerámiának kimerítő feldolgozása adhat majd választ. Harmadiknak P. egy enyhén kihajló peremű óblös kis edényt mutat be, amely nem rendszeres ásatásból került elő. Jellemző díszítése, a hasi részen körbefutó öt rovátkolt borda, rokon a 23. számú sír edényének díszével. Az edény formai megfelelője ugyancsak az egykori quád településterületről, Dimaszerdahelyröl ismeretes. Megjegyezhetjük még. hogy a Paulovics 1. nógrádverőcei ásatásából publikált edény párja megvan a délmorvaországi Witzomëlitz quád telep anyagában is (Kr. u. II. sz.). (Vorgeschichte d. deutschen Stämme. II. 281. t., 8. kép.) A szerzőtől bemutatott edények Pannónia császárkori kerámiájának igen jelentős gazdagodását jelentik. Az ásatókhoz mármost csak az a kérésünk lenne, hogy ezt a temetőt minél hamarabb teljes egészében publikálják. Tudomásom szerint fakoporsós temetkezés gyakori volt e temető sírjaiban. Ez a szokás ebben a környezetben germán rítusra vallana s a föntebbi kerámiát Is tekintetbe véve nagyon is valószínűvé teszi, hogy a Járóka-féle temető újabban felásott szakasza a Duna jobbpartjára áttelepített egyik germán népcsoport hagyatékát tartalmazza.