Századok – 1945-1946

Ismertetések - Radnóti Aladár 295

ISMERTETÉSEK 295 MAGYAR MÜZEUM. Szerk. Huszár Lajos és Radnóti Aladár. Budapest 1945— 1946. Kiadja: a Magvar Történeti Múzeum. I. köt, h—2. fűz. II. köt. 1. füz., 1—52, 53—100; 1—44 I. 8°. Előttünk fekszik a Magyar Történeti Múzeum új folyóiratának három első száma. Megjelenésével, a Magyar Tudományos Akadémia kiadványa, az Archaeológiai Értesítő. 3. folyam, V—VI. k., 1944—45 és a Székesfőváros tudományos folyóirata, a Budapest Régiségei. XIV. k. 1945 nyomában legfontosabb közgyűjteményünk is belekapcsolódott a háború után meginduló régészeti és művészettörténeti tudományos irodalom friss vérkeringésébe. Bevalljuk, sokáig szomorúsággal töltöttek el azok a baljós hírek, amelyek arról szóllak, hogy a M. T. M. régebbi kiadványai közül a külföldön is nagyrabecsült Archaeologia Hungariea sajtórakész köteteinek megjelenését anyagiak hiánya nehezíti meg, a Folia Archaeologica 3. kötetének kiszedett cikkei pedig egy vidéki nyomdában pusztultak el. (Azóta a Folia mégis szerencsésen megjelent.) Annál nagyobb örömmel fogadhatja most a régészet és a művészettörténet, de egyáltalában a történeti tudományok minden komoly művelője a M. T. M. emez új folyóiratát, mely méltóan képviseli a Nemzeti Múzeum régészeti és történeti osztályainak tudományos munkásságát. Az új kiadvány címe (Magyar Múzeum) irodalmunk hőskorának nagyjait: Kazinczy Ferenc, Baróti Sz. Dávid és Batsányi János alakjait idézi emlékezetünkbe. Ez az irodalmi „triumvirátus" több mint másfél századdal ezelőtt azonos címmel indította útnak az egyik első magyarnyelvű folyóiratot „Anyai nyelvünk gyarapítására s a Tudományoknak Hazánkban való terjesztésére". Az 1945-ben megjelent Magyar Múzeum a mai idSkben nem kevésbbé fontos célkitűzésekkel indul. „Célul tűztük ki — írják a szerkesztők a Beköszöntőben — a Múzeum belső életének, továbbá az új szerzemények, ásatások és leletek ismertetését, valamint gyűjteményünk egyes tárgyainak rövid, de tudományos cikkek keretében való feldolgozását." A M. T. M. múltjánál és anyagának gazdagságánál fogva az ország első gyűjteménye. A több generáció szorgos ásató- és gyűjtötevékenysége révén felhalmozott anyag jórésze azonban még nem volt publikálva. Örömmel üdvözöljük már ezért is az anyagpublikálás igényével jelentkező új folyóiratot, mely valóban „régi hiányt pótol". A szerkesztők: Huszár Lajos, a Történeti Múzeum főigazgatója és Radnóti Aladár egyetemi magántanár, valamennyi régész és művészettörténész szakember háláját kiérdemelték e folyóirat elindításával. Kettőjük buzgóságának és kitartó munkájának köszönhető, hogy a mai nehéz körülmények között is formában ízléses, tartalomban pedig gazdag új tudományos orgánum jelenhetett meg. Őszintén kívánjuk, hogy e mozgékony kis közlöny maradéktalanul elvégezhesse a vállalt feladatokat. Az első három szám ehhez a legjobb auspiciumokat nyújtja. Az 1. füzetben (2—6. 1.) Radnóti A. egy korongalakú agyagmintát mutat be Brigetióból (Ószőny). A médaillon közepét táncoló mainas alakja foglalja el, melyet fínomrajzú szőlőinda keretez. Az agyagminta rendeltetése ismeretlen. Kis mérete miatt (mindössze 9 cm átmérő) nem sorolható a lepényminták közé. R. felveti, hogy esetleg edényekre applikált medaillondísz negatívja volt. Minthogy azonban a medaillonos kerámia eddig ismeretlen Pannóniából, helyesen ezt a megoldást sem tartja kielégítőnek. Gondosan kidolgozott cikkében a pannóniai agyagmintákról s ezek galliai, meg rajnavidéki kapcsolatairól. is hasznos áttekintést kapunk. Ennek keretében az újabb brigetiói agvagkorong ábrázolását is a galliai átvételek közé sorolja. Hasonló tárgyú publikációknál a jövőben mindössze egy kérésünk volna. Ne elégedjünk meg csupán a pozitív másolat közlésével, hanem hozzuk az eredeli minta fényképét is. Nem valami új kívánalom ez, ami abból kitűnik, hogy pl. a pannóniai agyagminták feldolgozója. Alföldi András sem mulasztotta cl az eredeti darabok közzétételét (Laureae Aquincences. I. 1938. LVI. sk. táblák). Hasonlókép jár el a külföldi irodalom, amiből e helyen csak E. Krüger esyik legutóbbi ckkére utalunk (Trierer Ztschr. 16/17. 1941/42. 5. t., 36. a—b. képek). A következő cikkben Párducz Mihály, aki az Alföld császárkori régiségeinek legjobb ismerője, egy szenteskörnyéki (Jaksor-ér) kisebb szarmata temető