Századok – 1945-1946

Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: A IX. századi magyar történet időrendjéhez 3

A IX. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNET IDŐRENDJÉHEZ 19 A kazár és a magyar rendszer között tehát teljes az egyezés: a ka­gánnak megfelel a kündü, a sadnak a gyula, a kündii kagánnak pedig a karchas. Az arab és a bizánci méltóságsor nem ellenkezik egymással, hanem éppen ellenkezőleg, kiegészíti egymást: ami az araboknál hiányzik, megvan Konstantinosnál és megfordítva. így nem kétséges, hogy Ibn Ruszta és Gardizi a kündü méltóságnévben Álmos és Árpád fejedelmi címét tartották fenn s hogy őseink nyil­ván így szólították a honfoglalót, ami törökül tudvalevőleg „tiszte­letet, nagyrabecsülést" jelent.84 Hogy e cím használata csak a korai időkre szorítkozott s a kazár függéssel együtt eltűnt volna, két okból sem valószínű. Először is azért, mivel az arabok e címet oly időben jegyezték fel, amidőn a magyarok már de facto függetle­nek voltak a kazároktól, másodszor pedig azért, mivel a magyarok Konstantinos tanúsága szerint már jóval a honfoglalás után sem titkolták politikai intézményeik kazár eredetét. Noha Konstantinos elbeszélése kétséget sem hagy a felől, hogy a 950 körül fennálló rendszert egy évszázaddal előbb hatalmi szó­val a kazárok alapozták meg és pedig azért, hogy a magyarok feletti fennhatóságukat intézményesen biztosítsák, a következők­ben ennek még egy bizonyítékára kívánok rámutatni. Ibn Fadlan szerint a „szomszédos királyok" a kagán bej, vagy sad alá tartoznak s a kündü kagán nem más, mint „ennek a hely­tartója".65 A hűbéres fejedelmek felett tehát közvetlenül ez paran­csol s ezért viseli a magyarok „nagyobbik királya" is az ő címét, ami, mint „megkülönböztető cím", eredetileg a kazár fennhatóság jele volt. Mármost a törökség történetéből analóg eseteink vannak arra, hogy egy hódolt nép uralkodójára éppen a harmadik méltó­ság címét ruházzák. A keleti türköknél a kazár kagán-sad-kündii méltóságsornak mely persze ezzel nem ér véget, hanem folytatódik0 6 — egy kagán-sad-jabgu méltóságsor felel meg, melyben e két utóbbinak ugyanaz a szerep jutott, mint kazár kollégáiknak.0 7 Ha tehát ,,a jabgu méltóságnevet. .. megtaláljuk alárendelt uralkodócsalá­dok címeként, így pl. a karasari, kucai és khotani királyok család­jában", akkor ez a gyakorlat pontosan megfelel annak, amit kazár­magvar viszonylatban a kündüvel kapcsolatban tapasztaltunk. ..Mohamedán források szerint a IX. században az oguzok éppen úgy, mint a karlukok jabgu uralma alatt állottak. Marquart szerint ez azt jelenti, hogy nem tartottak igényt szuverénitásra és elismer­ték az ujgur kagán fennhatóságát."68 Nyilván ez volt a helyzet egy­ideig a magyaroknál is s így a kündü méltóságnév felvétele egy-64 Németh Gyula id. m. 295. 1. 6. jegyzet. Ligeti Lajos közlése szerint e szó a törökben mongol jövevény. 65 § 94: id. h. 99. 1. 66 Ibn Fadlan egy negyedik méltóságot is említ: § 94, id. h 99. 1. 67 A kündü és a jabgu megfelelésére 1. Validi Tcgan id. m. 260. 1. 68 László Ferenc: A kagán és családja (1910) 36 kk. Mint Ligeti Lajos velem közölni szíves volt, a fenti jelenség egészen általános a török és mongol népek történetében s az idevonatkozó példák száma tetszés szerint szaporítható. 2»

Next

/
Thumbnails
Contents