Századok – 1945-1946

Beszámoló - KOMJÁTHY MIKLÓS: A középkori államfogalom 192

A KÖZÉPKORI ÁLLAMFOGALOM 199 szerű, tudománytörténeti jelenség, hanem szerves megnyilvánulása az európai polgári forradalomnak. A forradalom azzal, liogy a társada­lom átformálására tört, magának a társadalomnak tudományos vizsgá­latához is megteremtette az előfeltételeket.5 A rendiség társadalmi, gaz­dasági és politikai institúciója többévszázados merevségében szétrom­bolhatatlaimak látszott Ezt a megkövesedett szerkezetet törte dara­bokra a forradalom. A röghöz kötött paraszt szabaddá vált; a születési arisztokrácia hatalmas birtokállománya megcsonkult; a nagy átala­kulás ipari központokat hozott létre, amelyekben a gyárakat befogadó városi lakosság a gyáripari proletáriátussal addig soha nem tapasz­talt mértékben felduzzadt. Az egész társadalom, amely eddig merev­nek, változhatatlannak és passzívnak látszott, mozgásba jött. A nagy kataklizma során derült ki, hogy az elmúlt századokban állam és tár­sadalom mennyire egybeolvadt. A felszabaduló társadalmi erők most a maguk képére kívánták formálni az államot is. Ekkor alakult ki az államnak az a formája, amely részben mint a társadalom felépítménye, mindenesetre mint nem-társadalom, a társadalommal öntörvényű kép­ződményként állt szemben. Ekkor lett az állam azzá, ami a múltban nem volt: minden hatalmi erőforrást a maga kezében egyesítő intéz­ménnyé. Ugyanekkor a társadalom az állam életnyilvánulásaitól viszonylag távolabb eső, gazdasági szférába tolódott át. Vagyis állam és társadalom ekkor határolódott el egymástól a valóságban is, az emberek tudatában is olyképen, hogy ezt az éles és kétségtelenül modern disztinkciót minden fenntartás nélkül kezdték a távoli múltba alá temetle sajátos tudományosságának minden „eredményét". B. könyvének végső következtetései fölött is messze eljárt már az idő, de kiváló módszerei­vel, efémer célok szolgálatában is, számtalan olyan igazságot1 tárt fel, amely az akkor időszerű burok lehántása után, közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy úgy lássuk a dolgokat, ahogyan valaha voltak. Ma, amikor már egészen világos előttünk, hogy az elmúlt századok során a dunai táj valamennyi népé­nek élete mily szorosan egybefonódott, nem lehet figyelmen kívül hagyni e hatalmas tájegység egyetlen kutatójának adatait sem; hiszen ezekben az ada­tokban mindenkor a nagy egész helyi színeződésü megnyilatkozásait ismer­hetjük fel. Magyar adatok futólagos megtekintése is igazolja, hogy az alkot­mányos fejlődés egy-két, jellegzetesen délnémetnek tartott vonása egyeben magyar, -sőt valószínűleg cseh, lengyel, horvát sajátosság is. A német történet­tudománynak B.-éhoz hasonló eredményeit, szerény véleményem szerint, olyas­formán kell néznünk, mint ahogy a világ ma a német atombombakutatások természettudományi erőfeszítéseit értékeli. A nemtelen célok szolgálatában kidolgozott módszereket és részeredményeket a tiszta tudomány számára meg kell menteni. Beszámolómban, ennek az elvnek megfelelően, B. néhány, magyar vonatkozásban is termékeny megfigyelését igyekeztem értékesíteni. 5 A szociológia, mint önálló tudomány keletkezésének időpontja és körül­ményei teszik érthetővé, hogy „különböző irányainak módszerei úgyszólván semmi közösségbe sem hozhatók a történettudomány módszereivel. Mindazt, amit a társadalmasodásról mondanak, önmagukban igen helyesnek érezhetjük, de a konkrét valóságok megismerésére alig alkalmazhatjuk . . . Sőt néha vigyáznunk kell arra, hogy a szociológia gondolatmenete, fogalomvilága meg ne rontsa a történeti szemléletet. Megzavar, felzaklat, bizonytalanná tesz ben­nünket az ugyanarról való beszélésnek ez a merőben idegen módja." (Hajnal István: Történelem és szociológia. Századok, 1939. évf. 1. J.) Olyasformán vagyunk a szociológiával, mint a modern államtudománynak és alkotmány­szemléletnek a történelemhez való viszonyával. A szociológia és a modern államtan fogalomvilága nem alkalmas az elmúlt századok konkrét viszonyai­nak feltárására.

Next

/
Thumbnails
Contents