Századok – 1945-1946
Tanulmányok - ELEKES LAJOS: A dinasztikus elv a román államfejlődésben 147
A .DINASZTIKÜS ELV A ROMÁN ÁLLAMFEJLŐDÉSBEN 153 hónappal később nyugodt lélekkel hagyták el azt, hogy meghódoljanak IV. Vlad Cälug är, II. Vlad Dracul természetes lia11 előtt. .Nyilván nem politikai elvhüségből, nem is személyi ellenérzésből, de még csak nem is születésének törvénytelen volla miatt utasították hát el olyan nagy felháborodással a gondolatot, hogy uruknak ismerjék el az „örömleány fiát", hanem egyesegyedül származásának „tisztátalansága", pontosabban: a vajdavérrel, az „os domnesc"kel való összeköttetésének igazolhatatlansága miatt. Azok az emberek, akik azelőtt és azután, számtalan más esetben készséggel meghódoltak a törvénytelen, de igazolható vajdaivadékoknak, bármily egyszerű sorban, szerzetes, halkufár vagy pásztor mesterségében lappangtak addig s bármily egyszerű asszony volt is a szülőanyjuk, bizonyára ezúttal sem tiltakoztak volna a vidékükről származó trónkövetelő ellen, ha hihetik, hogy ereiben a régi uralkodók varázserejű vére, folyik. Alapvető fontosságú kérdéshez érkeztünk: kit tekintett a közvélemény a dinasztia tagjának? Minő kritériumok azok, melyek az odatartözást vagy az odanemtartozást meghatározták? A forrásanyag alapján egyetlen ilyet ismerhetünk el: az egyszerű vérségi összeköttetés, a közvetlen és — legalább a XVI. századig — férfiági leszármazás tényét. Függetlenül mindazoktól a meggondolásoktól, melyek a keresztény középkor dinasztikus tanaiban és politikai gyakorlatában az uralom öröklését korlátozták: a csak egyenesági, mindig az első fiút illető jogutódlás (primogenitura) elvétő) éppúgy, mint a törvényes házasságból való születés (legitimitás) szabályától. Alább érinteni fogjuk azokat az eredménytelen kísérleteket, melyek az előbbi korlátozást, a primogenitura elvét iparkodtak meghonosítani a vajdaságokban. Ami a törvényesség kérdését illeti, már most megállapíthatjuk, hogy azt az uralom betöltésénél teljesen figyelmen kívül hagyták, nemcsak olyankor, amikor törvényes leszármazók nem voltak, hanem máskor, azoknak — nyugati fogalmak szerint — nyilvánvaló sérelmével is. A XV. században a törvénytelen vajdafiak, Havaselvén például II. Alexandru Aldea vagy IV. Vlad Cälugär, Moldvában II. Bogdan vagy III. Péter Áron ugyanolyan eséllyel indultak harcba atyjuk örökségéért, az országért, mint vetélytársaik: törvényes házasságból született féltestvéreik vagy a fejedelmi család bármelyik férfitagja. A következő századra sem változott a helyzet. Nagy Radu például, a századforduló havaselvi uralkodója egyetlen törvényes fiúgyermekéről sem tesz említést, holott, ha lett volna ilyen, azt a kor szokása szerint bizonnyal megemlíti okleveleinek záradékában. Utódai közül mégis öten mondták magukat az ő ivadékának : Radu Paisie, Mircea Ciobanul, Vlad Vintilä, Radu delà Afuniati és Radu-Bädicä. Nyilván mind az öten törvénytelen, de vér szerint való fiúi kap-11 Személyére és uralkodására 1. A. Läpedatu: Vlad-Vodä Cälugärul. Convorbiri Literare 1903., törvénytelenségére v. ö. Filitli: Banalul Öltenie 50. 1.
