Századok – 1945-1946
Tanulmányok - CSAPODI CSABA: Két világ határán. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből 85
MARTINOVICS KÉPMÁSAI 141 hogy a XVIII. századvégi apát szakállasan-bajuszosan jelenik meg rajta. Hajnóczi itt a Martinovics-ikonográfia egy fontos pontjára hibázott rá, bár a kornak szakáll- és bajuszviselettel kacérkodó magyar papi divatját ismerve, ez a körülmény önmagában véve még nemi lenne döntő. Sorait, mivel Martinovics egyéb képeiről nem volt tudomása, a következőkkel zárja: „A mi történeti tudatunk is e szerint igazítandó helyre: Martinovicsról, mint e korbeli történelmünk sok más szereplőjéről is. hiteles képünk nincsen''. A „Martinovics-képnek" ézek után, a művészettörténeti emlékismeret és ikonográfiái kritika világánál, az „egykorú kép" és az „állítólagos arckép" után, mint „nem azonosnak", mint más történeti személyiség hiteles képéről készült másolatnak a közönséges kópiák közé kellett volna kerülnie és a magyar közönség tudatából a feledésbe merülnie. A kis közlemény hangja azonban nem hallatszott elég meszszire és nem volt elég erős egy régi tévedés megdöntésére. A nagyközönség sőt még a tudományos közvélemény sem vett tudomást a felfedezésről és a kép továbbra is megőrizte változatlan népszerűségét. Hét év múlva, 1919-ben szakszerűen közzétették a magyar jakobinusok földi maradványainak 1914 ben történt feltárását.1 0 A publikáció történeti részét Gárdonyi Albert, antropológiai részét Bartucz Lajos, az ásatások vezetője készítette el. Bartucz a csontváz és a koponya azonosítását és Martinovics egész testi mivoltának rekonstrukcióját az ikonográfiái források nagy apparátusának hathatós segítségével végezte el. Vizsgálta az írott és ábrázolt források hitelességét, a leírások és az egykorú, hitelesnek tartott képek egymáshoz való viszonyát, és egybelvetette az emlékeket a leletekkel. Bár különleges szempontból, a Martinovics-ikonográfiának későbbi kutatások számára szerfelett hasznos seregszemléjét tartotta. A Van Dyck-kópia körül azonban a Hajnóczitól tisztázott helyzetet mégegyszer összekuszálta. Mint „legelterjedtebb és leghitelesebbnek tartott" arcképet tárgyalva, ismerteti az irodalmi előzményeket. Élesen különválasztja a Vasárnapi Üjságban és a Szalay-Barótiban közzétett két reprodukciót és külön-külön vizsgálja viszonyukat a koponyához és a levágott fejet ábrázoló rézmetszethez. A két reprodukciót nem tartja egy közös eredeti kép két különböző másolatának hanem szerinte míg a Szalay-Baróti-féle valóban a Van Dyckkép kópiája, addig a Vasárnapi Üjság-féle „nem lehetetlen, hogy csakugyan Martinovics valamely elveszeit, ismeretlen arcképének fényképi másolata". A szakáll-bajusz-viselet kérdését azzal a különben önmagában véve helyes észrevétellel oldja meg, hogy Martinovics a fogságban megnövesztette szakállát és így a képet „a kivégzéskor vagy emlékezetből, talán más egykorú festmény vagy rajz felhasználásával" Martinovicsot ismerő művész készíthette. E helytelen eredmény a két különböző eredeti kép feltételezéséből eredt és a reprodukciók stílussajátságainak figyelmen kívül hagyásáról tanúskodik. Tanulságosan szemlélteti, mily nehéz egy régi ikonográfiái falsum kiirtása. A megrögzött elképzelés érdekében könnyen támad tetszetősnek tűnő hipotézis, még oly nagy anyag ismeretével és erős kritikai készültséggel dolgozó kutató esetében is, ki a helyes ikonográfiái tényt közvetlenül megközelítette. Mivel így Bartucz a Vand Dyck-kópia régebbi reprodukcióját visszahozta a Martinovics-ikonográfia körébe és a kép mai 10 A magyar jakobinusok emlékezete. 1919. -— — — története Irta Gárdonyi Albert. — — — exhumálása. Irta Bartucz Lajos. 106—114. 1.
