Századok – 1945-1946

Tanulmányok - CSAPODI CSABA: Két világ határán. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből 85

130 CSAPODI CSABA A camera obscuráról pontosan megmondja, hogy az előző évben sikerült elkészíteni.158 Ne felejtsük el, hogy a híres természettudós, Kéri B. Ferenc nagyszombati működésének kora ez (rektor 1751-—1754 és 1759— 1762), aki maga kitűnő messzelátókat készített a nagyszombati csillagvizsgáló számára.15 1 Az elméleten túlmenő komolyabb természettudományos okta­tás bizonyságai az egyes fizikai tankönyvekhez csatolt táblák, ame­lyek számtalan sok ábrával mutatják be a lencsék törvényeit, boly­gók mozgását, rugalmas ütközés törvényeit, összetett mozgást, kísérleti eszközöket, kísérletek lefolyását, az ember anatómiáját, vérkeringést stb. I Akikre hivatkoznak. Bár a nagyszombati tankönyvek kompendiumoknál nem egye­bek, mégis imponáló tudományos apparátust mutatnak be. Még a logikák hivatkoznak aránylag a legkevesebb szerzőre és könyvre, de a metafizikában és fizikában egy kötet se igen hivatkozik száz­nál kevesebb szerzőre. Természetesen arról szó sem lehet, hogy Adány, Reviczky és a többi fiatal professzor, kevéssel tanulmányai befejezte után, rövid, két-három éves tanári működése alatt ilyen sok könyv felhasználásával készítették volna el előadásaikat. Való­színűleg csak hasonló kompendiumok voltak főforrásaik és ezeket egészítették ki egyes eredetiben használt egyéb munkákból.15 7 ' Nagyszombatban bizonyára csak töredéke volt megtalálható azok­nak a könyveknek, amelyeknek a címével a lapalatti jegyzetekben találkozunk. Bizonyos tudományos közkincsről van itt SZQ, amelyet jegyze­tekkel, lapszám-, vagy fejezet-utalásokkal együtt vesz át egyik szerző a másiktól, legfeljebb elhagy a régebbiekből és újakat csa­tol a többiekhez s így alakul, változik, bővül az egész anyag. A lelkiismeretes utalgatás egyrészt a tudományos módszer fejlődé­sének, de másrészt a tudósi hiúság virágzásának is a jele a renaissance óta, szemben a középkori névtelen tudománnyal. Azóta lényeges, hogy valami kinek a gondolata, hogy azt hol írta le és valamely szerző nagy tudományának az a legfőbb bizonyí-156 „camera obscura anno proxime lapso successu optato in specula nostra instructa". (Uo. 283. 1.) 157 „Nostris in terris specula his telescopiis servientia conficiendi, ac elaborandi modum felici successu primus reperit vir summus R. P. Franciscus Borgias Kéri, cujus ductu plura ejusmodi telescopia constructa nostro in Observatorio visuntur ac majora parantur. De quorum praestantia hinc esto judicium, quod eorum uno ppdes 4 non excedente non modo Saturni ansae, sed et satellites terni distincte cernantur." (Jaszlinszky: Physica II. 335. 1.) — Reviczky is említi a Kéri-féle messzelátót. (Reviczky: Physica I. 284. 1.) 157a Adány az Ars cogitandi-ra mint saját példányára hivatkozik egy helyen: „P. III. Log. с. 19. apud me pag. 260." (Adány: Physica 175. 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents