Századok – 1945-1946
Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: A IX. századi magyar történet időrendjéhez 3
A IX. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNET IDŐRENDJÉHEZ 5 összehasonlítása után azonban nem lehet kétséges, hogy Lebedias, akiről Konstantinos világosan megmondja, hogy „méltóságára nézve vajda volt, úgy mint a többi utána való", éppoly kevéssé viselhette a kündü főkirályi tisztségét, mint ahogy Álmosban, e csupán második vajdában sem ismerhetünk erőszak nélkül arra a gyulára, akinek kezében az egész magyar törzsrendszer exekutiv hatalma összpontosult. Nem beszélhetünk tehát „Levedi kündü"-ről és „Álmos gyulá"-ról, miként ezt régebbi dolgozataiban e sorok írója is tette,11 mert az a történeti kép, mely az ilyen önkényes egyeztetésekből kialakul, már sem az egyik, sem a másik forráscsoport tudósításával nem egyezik s így szükségképen eltávolodik a valóságtól. A Czeglédy által konstatált ellentét tehát kétségtelenül fennáll s így úgylátszik, mintha a kutatás zsákutcába jutott volna. A magyar őstörténetnek jeles régész művelője, Fettich Nándor már évekkel ezelőtt a nyilt szkepszis hangján beszélt „az irodalmi források zavaros voltáról és gyakran teljes kritikátlanságáról" és egyben „a közvetett forrásokon alapuló, magamagát is megcáfoló történetírásról", mely „a honfoglaló magyarság kialakulásánál közreműködő gazdasági tényezők felismeréséig sem jutott el" és amely „az egyedüli közvetlen és hiteles forrás, az archaeológiai anyag adataival is többnyire ellentétben áll".11 3 A helyzet azonban mégsem ily reménytelen. Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy kizárólagosan régészeti alapon nem iehet oly korokról értelmes történetet írni, melyről írott forrásaink is vannak s hogy semmiféle nehézség sem szolgáltathat jogcímet ahhoz, hogy az őstörténetet a különböző forrásterületek csata- л terévé avassuk, vagy hogy egy jelentékeny részét feláldozzuk annak a kevésnek, amit e korra vonatkozólag egyáltalán megtudhatunk. Ami mármost az írott emlékek magyarázatának nehézségeit illeti: egykorú, vagy közel egykorú s a mellett feltétlenül hiteles kútfőkről lévén szó, már eleve sem valószínű, hogy ellentétük valóban áthidalhatatlan volna. Ehelyett természetesebb arra gondolni, hogy helytelenül tettük fel a kérdést, amelyet hozzájuk intéztünk s hogy interpretációnkba valahol módszerbeli hiba csúszott. A hibát abban látom, hogy mindezideig nem vettük a kellő mértékben figyelembe Konstantinos elbeszélésének kútfői természetét s ezért olyasmit kerestünk benne, amit nem nyújthatott, viszont kiaknázatlanul maradt éppen az. ami előadásának lényege. Így feltűnő, hogy a l)e administrando imperio-ra vonatkozó forráskritikai. vizsgálódások eredményei, főként Bury és Moravcsik alapvető megállapításai, nem mentek át a kívánatos mértékben a magyar őstörténetírásba, mely mindinkább a kútfői összefüggésükből kiragadott egyes adatok és nevek filológiai értelmezésére szorítkozott. Ezzel az ötletszerű és szükségképen örökös ellentmondásokhoz vezető eljárással szemben vissza kell térnünk a történeti kútfő-11 Magyar Művelődéstörténet 1 50—51. 1. és Magyarság őstörténete 131. 1. 113 A honfoglaló magyarság fémművessége 1935, 56—57. 1