Századok – 1945-1946
Tanulmányok - CSAPODI CSABA: Két világ határán. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből 85
92 CSAPODI CSABA Az említettek Jaszlinszky, Makó és Horváth kivételével a XVIII. század első telében működlek s így természetes, hogy modernebb szempontok érvényesülését nem igen kereshetjük náluk. Ha azonban Jaszlinszky, Makó, Horváth (akit maga Jansen is újszellemünek ismer) és még más hazai jezsuiták munkáit, akiket Jansen nem ismer, megvizsgáljuk, arra az eredményre jutunk, hogy a magyar jezsuita főiskolákon a XV111. század közepetáján már világosan felismerhető a skolasztikától való idegenkedés. Sőt, érzelmileg teljesen elfordulnak tőle és lelkesen csatlakoznak a „recenti'or philosophiá"-hoz. A racionalizmus és empirizmus nagyon sok eredménye nemcsak a hazai piaristáknál talált kedvező fogadtatásra, nemcsak közöttük vezetett eklektikus filozófia kialakítására, hanem körülbelül ugyanabban az időben a magyar jezsuiták közt is. Téves tehát az az eddigi felfogás, hogy a magyar jezsuiták és piaristák egymással éles ellentétben levő szellemiség képviselői lettek volna a XVIII. század második felében: egyik a régi világhoz mereven ragaszkodó, a másik az újat kitáruló lélekkel befogadó. A valóságban inkább csak fokozati, mondhatnók temperamentumbeli különbség volt köztük. A piaristák naiv lelkesedéssel hirdetik a recentior philosophia egyedüli értékét, összeegyeztethetőségét a keresztény bölcselettel, a jezsuitákban többnyire van bizonyos tartózkodás. A régi, skolasztikus filozófiát ők is legalább annyira lenézték, mint Kalazancius fiai, nagyra értékelték az új filozófiát, sokat át is vettek belőle, eklektikus módon tanítják is ezeket. Ez azonban elég volt nekik, megelégedtek azzal, hogy ezeknek mint új tudományos eredményeknek megfelelően módosították az egyetemi oktatás anyagát, nem váltak lelkes terjesztőivé, prófétáivá a nagyközönség felé, mint Cörverék, Benyák Bernáték és a többiek.14 munkáikat, mégis természetes, hogy a világ valamennyi jezsuita filozófusa munkáinak alapos feldolgozásához nem néhány esztendő, de talán egy egész élet sem lenne elegendő. Így Jansen se juthatôtt túl bizonyos fővonások megrajzolásán. 14 A magyar piaristák filozófiai felfogását Gerencsér István vizsgálta meg: A magyar felvilágosodás és a kegyes iskolák. (Regnum 1942/43. 326— 370. 1.) Nagy anyag felhasználásával és kitűnő módszeres képzettséggel készült tanulmányában gondosan megvizsgálja a XVIII. századi magyar piarista filozófusok felfogását, illetőleg a felfogás változásait a század folyamán. Eredményeivel mégsem érthetünk mindenben egyet. Gerencsér szerijU ,,a piarista rend nem a barokk szellem hordozója, sokkal inkább egy új világnézés és érzés, a keresztény szellemű felvilágosodás terjesztője, kifejezője, sokban talán bölcsője is". (333. 1.) A jezsuitákkal és a nagyszombati egyetemmel ellentétben ők az új filozófia terjesztői. „A barokk szellemet terjesztő jezsuiták ösztönösen érezték, hogy a piarista rend által a barokk szellemmel ellentétben álló szellem tör utat a magyar szellemi életbe." (330. 1.) — Kétségtelen, hogy a piarista szellemet általában jellemzi, hogy tradícióktól kevéssé megkötött és könnyen hajlik új szellemi áramlatok befogadására és lelkes követésére. Az is bizonyos, hogy a rend eredeti célkitűzése, a szegény gyermekek oktatása és gyakorlati életre nevelése praktikus okokból a jezsuitákétól eltérővé tette a piarista pedagógiát (mennyiségtan, reáliák) (1. Balanyi György. Kalazanci Szent József élete. Budapest, 1941. 130—134. 1.), amit a rendalapító
