Századok – 1945-1946
Tanulmányok - CSAPODI CSABA: Két világ határán. Fejezet a magyar felvilágosodás történetéből 85
88 CSAPODI CSABA A katolikus területeken azonban a barokk kultúra a maga zárt világszemléletével szinte zavartalanul tovább élt a XVIII. század elejéig, vagy — mint nálunk is — még tovább. S még azután is időbe telt, míg érezhetővé vált, hogy a mélyben már régóta ellentétes erők dolgoznak és ezek most annál erősebben törekszenek érvényesülésre, minél tovább akadályozta uralomra jutásukat a régi világ fegyelme. Így történik azután, hogy katolikus területeken & felvilágosodás áramlata hihetetlenül gyorsan folyik le. Aránylag kevéssé feltűnő előkészítés után egy-két évtized alatt mindent teljesen meghódít, hogy azután a fejlődés, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan rohanjon megint tovább, egy következő állomás, a nacionalista liberalizmus felé. A felvilágosodásnak a katolikus országokban való rohamos kibontakozása természetesen nem kerülhette el a kutatók figyelmét, annál is kevésbbé, mert vele kapcsolatban olyan gyakorlati intézkedésekről volt szó, amelyek fenekestől felforgatták az addigi állapotokat, elsősorban az egyház és állam viszonyát. A felvilágosult abszolutizmus ugyanis az állam mindenekfelett álló hatalmát akarta érvényre juttatni és brutális eszközökkel berendezni a maga eszszerünek gondolt világát. Először az antikurializmus áramlata érezhető erősen, amely Róma hatalmát és befolyását próbálja teljesen megszüntetni. Gallikanizmus, febronianizmus, jozefinizmus mind ennek az áramlatnak különböző szakaszai. Az a lelkes fogadtatás pedig, amellyel ezek a törekvések sokszor katolikus egyháziak és világiak részéről is találkoznak, annak bizonysága, hogy az új eszmék már láthatatlanul milyen mélyre hatoltak a katolikus körökben.4 Az antikurializmus kibontakozása eléggé ismert. Ugyancsak világosan áll előttünk, hogy a nyugati eszmék milyen gyorsan és alaposan átalakították a kor emberének világnézetét, de magának a szellemi korváltásnak legmélyebb gyökereiig még alig hatolt a kutatás. Nevezetesen csak a legutóbbi években történt kísérlet annak megvizsgálására, hogy milyen magatartást foglaltak el az új filozófiai alapműveltséggel szemben azok a tényezők, amelyek katolikus részről a régi kultúra hordozói voltak. Már pedig az új világkép, az új világnézet kialakítója elsősorban az új filozófia, a „recentior philosophia" volt, két ellentétes, de hatásában egyformán működő irányzatában: a racionalizmusban és empirizmusban.5 Nem szabad ugyanis elfelejtenünk azt, hogy az elmúlt századokban a filozófiai alapműveltség sokkal többet jelentett, mint ma. 4 Ezekre vonatkozólag elsősorban Schnürer idézett munkája használható. 5 Másrészt viszont az is kétségtelen, hogy a filozófia fejlődése sem pusztán a világtól elszigetelten élő filozófusok egyéni ötleteinek sorozata, hanem egyúttal egy-egy kor szellemiségének kifejeződése is. Alá van vetve a korszellem hatásának, amelyet viszont maga is segített kialakítani Mint B. Jansen helyesen írja: „Jede lebendige Philosophie ist der Ausdruck ihrer Zeit." (Jansen: Philosophen, 1. a következő jegyzeitben, 2. 1.)
