Századok – 1944

Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1

В DEÉK JÓZSEF bírálatok által szükségessé vált újbóli igazolására. Müvének ismerői előtt az sem titok, hogy a servus apostolorum címre vonatkozó fejtegetései végén ő maga óvta az utána következőket attól, hogy megállapításaiból messzemenő következtetéseket vonjanak le. Szerinte ugyanis minden jel arra vall, hogy a terv, úgy, ahogy az 1001-i adománylevélben előttünk áll, „még nem nőtt túl a kezdet állapotán".8 A szerző intelmei, a szakkritika ellenvetései és a részletkutatás eltérő megállapításai ellenére Schramm elméletének széleskörű alkalmazása azóta mégis bekövetkezett, és pedig egyedül és kizárólagosan III. Ottó ú. n. keleti, azaz lengyel és magyar politikájának magyarázatául. Brackmann már 1932-ben a servus apostolorumelmélet alapján jellemezte a Birodalom s e két állam viszonyát,® majd a következő évek folyamán megjelent tanulmányaiban a részletekig hatolva telt kísérletet Schramm megállapításainak a lengyel és magyar forrásanyaggal való összehangolására.10

Vizsgálódásainak végső eredménye szerint a lengyel és a magyar aktus lényegi egyezést mutat, mindkét ország uralkodója a császártól kapta címeit és jelvényeit s ezáltal „bekebeleztetvén a Birodalomba", országaikban a császár helytarlóivá lettek. Ilymódon állott elő az a feltűnő helyzet, hogy amíg a császár római és itáliai egyházpolitikájának kutatói — akik már vizsgálódásaik tárgya miatt is elsősorban tekinthetők e kérdésben illetékeseknek — napirendre tértek Schramm magyarázata felett, addig ugyanez a magyarázat — miként ezt Brackmann, majd utána Hans Hirsch,11

Hermann Aubin,

12 R. Holzmann13

és Theodor Meyer14 példái mulatják — itáliánkívíili, tehát másodlagos alkalmazásában a lengyel és a magyar „Umgestaltung" újszerű elképzelésének legfontosabb alapjává vált.15 Minthogy pedig a servus apostolorum cím értelmezéséből következő magyarázat Magyarországra vonatkozóan is csak akkor lehet helyes, ha azt magára a Peniapolisra vonatkozóan kétséget kizá-8 Id. m. I. 175. 1. 9 Der „römische Erneuerungsgedanke" und seine Bedeutung für die Reichspolitik der deutschen Kaiserzeil. Sitzungsberichte d. Preuss. Akad. 1932. Phil-Hist. Kl. 10 Die Anfänge des polnischen Staates u. o. 1934; Reichspolitik und Ostpolitik im frühen Mittelalter u. o. 1935; Kaiser Otto III. und die staatliche Umgestaltung Polens und Ungarns, Abh. Preuss. Akad. 1939, Phil.-Hist. KL. nr. 1; Zur Entstehung des ungarischen Staates, u. o. 1940, nr. 8. :i

Das Recht der Königserhebung durch Kaiser und Papst im Mittelalter. Festschrift für E. Heymann. Bd. I. 1940, 209. kk. 12 Vom Aufbau des mittelalterlichen Deutschen Reiches. HZ. 162 (1940), 498. 1. 2. jegyzet. 13 Geschichte der sächsischen Kaiserzeit. München, 1941. 14 Das Kaisertum und der Osten im Mittelalter (Deutsche Ostforschung Bd. 1. 1942, 291. kk.). 15

Különösen jellemző erre Aubin megállapítása (id. ért. id. h. 484. 1. 2. jegyzet), mely szerint a Róma-eszme jelentősége a politikai életre általában csekély volt ugyan, hatása a lengyel- és magyarországi fejleményeket mégis megmagyarázza.