Századok – 1944

Beszámolók - ELEKES LAJOS: A románok történeti „élettere” 79

82 ELEKES LAJOS bályosan ismétlődik az erősebb javára. Ebben az esetben a magyar állam nagyobb súlyának, történeti feszítőerejének jele, a középkor maradványa, amikor a magyar királyság a szomszédos területeket, így a román tájakat is fennhatósága alá vonta. Az újabb korban sok elégül et lenség, huzavona származott abból, hogy a határ nem pontosan a vízválasztón húzódott végig. Komán lészről ezt igyekeztek elérni, a XV III. századi nagy határrendezések alkalmával már történeti jogokra hivatkozva; ez a törekvés sohasem vezetett teljes eredményre, a határ több ponton mindvégig áthajolt a hegység román oldalára. Tárgyunk szempontjából az a fontos, hogy egyetlen határrendezés alkalmával sem merült fel még a puszta gondolata sem annak, hogy az államhatár másutt vonulhatna, mint a Kárpátok mentén, ami mindennél ékesebben beszélő bizonyítéka a természetes határerejének, általánosan elfogadott tekintélyének. A tenger szintén jó határ, a román területet tehát arról az oldalról is biztosítottnak tekinthetjük, ahol a Fekete-tengerrel érintkezik. Rosszabb a helyzet ott, ahol folyók alkotják a határokat. Délen a Duna vonala aránlyag még biztosnak mondható, bár ez a nagy folyó a történet során csaknem ugyanannyit szerepelt összekötő, mint elválasztó elem gyanánt. Keleten azonban komoly bajok vannak; ott a Dnyesztert vagy a Prutot vehetnők határnak, amelyek a történet folyamán elég sokat szerepeltek ebben a minőségben, azonban távolról sem jelentettek olyan határozott válaszvonalat, mint igazi, jó határnak kellett volna. Itt a népi és politikai határok folyton hullámzottak s máig sem tudtak teljesen megszilárdulni. A románság túlcsordult a Prut vonalán, sőt egy ponton még a Dnyeszteren is; általában azonban nem tudta kitölteni a két folyó közét, kénytelen volt megengedni, hogy más népelemek nyomuljanak oda, akik azután — mint legutóbb az oroszok — e tájak politikai hovatartozását is vitássá tették. A román életterület legjellemzőbb vonása sajátosan összetett,, átmeneti jellege két nagyobb európai tájtípus, Kelet- és Közép-Európa fcözt. A lánchegységekből felépített középeurópai táj itt olvad bele a keleti táblák másfajta típusába, a magyarországi kevert klíma, amelyben még mediterrán és oceánikus elemek is számottevően érvényesülnek, a szélsőén kontinentális jellegű orosz éghajlatba, a Kárpátvidék dús erdőzete a délor'osz steppék víz- és növényszegény világába. Ket különböző természeti táj keveredik itt, s ez jól meglátszik a kultúrtáj fejlődésén, kialakulásán és mai képén is. Meglátszik az embereken, akik a román földön élnek, faji vonásaikon, műveltségük, életformáik kétarcúságán. Románia történeti értelemben is átmeneti táj volt, vékony mesgye két nagy, idegen kultúrterület érintkezési vonalán, országút, amelyen azok ellentétes hatásai elkeveredve, folyton változó, hullámzó torlódásban, számtalan változatban áramlottak végig. Másik jellemző vonása a román élettérnek, hogy voltaképen nem egy, hanem két egységből áll. A Dnyeszter és az Al-Duna közti terület geopolitikai értelemben vilégosan két részre oszlik, tíiinr'kettőnek egy-egy különálló politikai alakulat felel meg a román történetben. Az egyik a havaselvi vajdaság (mai román nevén Muntenia, régi szövegekben Ungrovlachia), amely a Déli-Kárpátok és az Al-Duna közt, a másik pedig a moldvai, amely a Kárpátok s a Dnyeszter közt helyezkedett el. Mindkettőnek területe zárt, kerek gazdasági és poli-