Századok – 1944
Beszámolók - ELEKES LAJOS: A románok történeti „élettere” 79
A ROMÄNOK „TÖRTÉNETI ÉLETTERE" 81 do lia nagyobb összefüggésbe akarjuk állítani, csak a magyar medencére gondolhatunk. Ott van Erdély élettani bázisa, épúgy, amint vizeinek folyása cda irányul, hidrográfiai bázisuk a magyar Alföldön lévén. A tartomány határai keleten és délen: Románia felé jóval élesebbek, mint nyugaton, az Alfö'd oldalán. Magyarország felé kél nagy folyónak, a Szamosnak és Marosnak völgye kényelmes összeköttetést kínál, n íg az átellenes oldalon csak szűk, szoros ösvények szelik át a határt, amelyeken nagyol b tömegnek, leherhordó állatoknak igen nebéz átjutniuk. Ez a két tény, noha korántsem érzékelteti teljes mértékben Erdélynek és a magyar medencének szoros kapcsa latát, annyit már magéban is megértet, hogy Erdély politikai s népélettani tekintetben sem vonhatta ki magát a magyar medence súlypontjából, az Alföldről kiinduló hatások alól. Ha ott életerős közösség, egészséges politikai szervezet a'akult, Erdély szükségképen ahhoz csatlakozott. így volt ez a magyar történet ezer évén keresztül, azt az időt sem véve ki. amikor Erdc'y. mint önálló fejedelemség, külön egységet alkotott a magyar királyság mellett: akkor is a magyar államfejlődés szerves része, bizonyos értelemben a középkori királyság folytatása s a nemzeti célok fenntartója volt. Ez a szoros összetartozás, amely Erdély egész fejlődésére, politikai, gazdasági, kulturális vonatkozásban egyaránt rányomta bélyegét, a területet történetileg is a magyar életegész részévé avatta, legalább olyan mértékben, mint amennyire földrajzilag annak számít. Joggal tekintjük tehát a magyar élettér szerves részének: a földrajzi és történeti tényezők egyaránt ahhoz kapcsolják. Ezen a tényen az sem változtat, hogy Erdély lakosságának most — és idestova jó kétszáz éve — a többsége románfajú: a román elem szerepe másodrend il volt Erdély kultiírtájának kiformálásában, történetének, politikai, gazdasági rendjének, civilizációjának alakításában, a teriilet tehát legfeljebb másodlagosan tekinthető román élettérnek, elsődlegesefl nem, ámbár az újabb román irodalom következetesen annak számítja. Az elsődlegesen román élettér a Kárpátoktól keletre kezdődik. Nagyjából azt a földdarabot nevezhetjük így, amelyet nyugaton a Kárpátok vonulata, délen a Duna, keleten pedig a Dnyeszter és a Fekete-tenger határol el. Elég világosan körülírható tájegység, bár határai nem egészen kifogástalanok. Csak nyugaton tiszták, ahol a Kárpátok hatalmas hegylánca úgy nyúlik végig, mint erős, nagy fal, amely két merőben különböző világot választ el: egyik oldalán Közép-Európa, a másikon már inkább a Kelet, tájformákban, cletjellegben fokról-fokra világosabban kirajzolódó alakjaival. A hatalmas hegység, amelynek széles, erdőborította fennsíkjai, kopár, meredek csúcsai csaknem teljesen lakatlanok, a rajta átvezető utak pedig szorosak, nehezen járhatók, emberélettani szempontból elsőrendű válaszvonal. Jelentősége rögtön kitűnik abból a tényből, hogy az államhatár, amely itt alakult ki, évszázadokon keresztül, a legviharosabb események, politikai fordulatok ellenére is változatlanul megmaradt. Tartósság tekintetében európaszerte csak egy államhatár versenyezhet vele, a spanyol-francia, amely szintén egy nagy hegyláncon, a Pircneusokon húzódik végig. Természetesen a kárpáti határ sem maradt mindig egészen mozdulatlan. Régente jóval túlnyúlt a vízválasztón, néhol még legutóbbi, az első világháborút megelőző formájában is áthajolt a román oldalra. Ez az elhajlás nagyon érthető; erősebb és gyengébb államalakulatok szomszédsága esetén csaknem sza-Százndok M44, T—TIT. e
