Századok – 1944
Beszámolók - ELEKES LAJOS: A románok történeti „élettere” 79
7» A ROMÁNOK „TÖRTÉNETI ÉLETTERE.*' Zavaros fogalmakban bővelkedő korunknak egyik legkedveltebb, leggyakrabban emlegetett kifejezése az „élettér". Nem célunk az élettér fogalmának beható vizsgálata. Tanulmányunkban olyan egységes, földrajzilag körülhatárolható területet értünk élettéren, amely valamely emberi közösség — nép, állam, társadalom — életének egészével elválaszthatatlanul összeforrott. Lényeges kelléke, hogy földrajzilag jól körülírható, egységesen elhatárolható legyen, különben nem lehetne egységképen kezelni. Foneos követelmény az is, hogy a rajta élő embercsoport valaminő — faji, politikai, kulturális, gazdasági, szerencsés esetben pedig minden — szempontból közösséget alkosson s minél több, (lehetőleg minden) életmegnyilvánulásában szoros, belső kapcsolatban álljon a földdel, a térrel, amelyben elhelyezkedett. Természetesen nagyon nehéz, sőt talán lehetetlen volna olyan életteret találni, amely ezeknek a követelményeknek maradéktalanul megfelel: kerek földrajzi egységet alkot s te jes élettani egységben áll a rajta elhelyezkedett emberi közösséggel. A pontosan körülírható földrajzi egység magában is ritka; még ritkább az olyan eset, amikor a rajta élő embercsoportok maradéktalan közösséget alkotnak. Gyakoribb, hogy csak ilyen vagy olyan szempontból tekinthetők közösségnek; a terület, amelyen élnek, csak abból a szempontból számít életterüknek. Minél több kötelék van, amely az egységes térben elhelyezkedett embercsoportokat emberileg is egységbe fonja, annál zártabb, kerekebb egész az életterük is. S minél mélyebben, sokrétűbben fűz az élet valamely népet valamely földhöz, annál jogosabb, ha ez azt életterének mondja. Ilyen meggondolással beszélhetünk elsődleges és másodlagos élettérről is: egyazon térségben elkeverten élő embercsoportok közül, amelyek mind a magukénak vallják a földet, amelyen élnek, az elsősorban annak életteréül számítható, amelynek életéhez a legmélyebben, legsokoldalúbban forrott hozzá. Nem pusztán érzelmi, hanem főként cselekvő kapcsolatra van szükség: a legfontosabb forrasztóerő, egyben a legtartósabb és legerősebb jogalap a munka, amellyel az ember kiveszi részét az őstájnak kultúrtájjá formálásából. Ha tehát egy térben több nép él, a föld elsőJlegesen annak élettere, amelyik a legmélyebb, legalaposabb kultúrn,unkát végezte, legtöbbet tett a civilizált életformák megvalósítása, állam, társadalom, rendezett közigazgatás, fejlettebb gazdasági viszonjok, magasabb művelődés életrehívása érdekében. Ezért lehet, sőt kell a Kárpátok medencéjét elsődlegesen magyar élettérnek számítani, bár a magyarság mellett más népelemek is élnek benne, amelyek faji, a mellett részben kulturális és legújabban politikai tekintetben is más közösségek tágjai. Ezeknek jóval kisebb szerepük volt a Kárpát-medence kultúrtájjá formálásában, az itteni emberéletre jellemző, lényeges formák kialakításában, mint a magyarságnak. Magyar munka teremtett itt európai életrendet, magasabb politikai, társadalmi szervezetet. Magyarok érzékelték elsőnek a táj természetes egységét, ők juttatták azt gazdasági és politikai értelemben is egészséges kifejezésre. Az idegen népelemek a múltban ennek a nagy egységnek hatása alatt álltak, ennek szerves alkotórészei voltak.
