Századok – 1944

Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1

III. OTTÓ CSÁSZÁR ÉS MAGYARORSZÁG AZ ÚJABB TÖRTÉNETÍRÁSBAN ' 9 III. Ottót, „a német császárok, mint politikusok sorában",

3 mégis müvéből kétségtelenül kiderül, bogy megértéssel van azon univerzális, antik-keresztény és így a népi sokféleség fölé emelkedő eszmevilág és értékrendszer iránt, mely hősének cselekedeteit irányította. Schramm III. Ottóban kétségkívül a középkori császáreszme és császárpolitika legmágasabbrendű kifejezőjét látja. Ha a következőkben a probléma további alakulásának megértése érdekében azt a fogadtatást ismertetjük, melyben a német szakkrilika s az Ottó-kutatás Schramm művét részesítette, akkor különbséget kell tennünk a bírálatnak egyrészt tárgyi, tehát filológiai és kútfőkritikai, másrészt világosan jelentkező történetszemléleti természetű elemei és irányai között, melyek egymástól meglehetősen függetlenül, de legalább a külső szemlélő számára is jól elkülöníthetően jelentkeznek. Ami a tárgyi, filológiai kritikát illeti, az érdeklődés elsősorban Schramm sérvus apostoloriim elmélete felé fordult s azt szinte teljes egyöntetűséggel elvetette. Mathilde Uhlirz, aki beható vizsgálat tárgyává tette III. Oltó itáliai egyházpolitikáját s ennek során az 1001 -i adománylevél értelmezésének kérdéseit, arra az eredményre jutott, hogy a Pentapolist illető igények III. Ottónál az ú. n. ius piiblicumnstk jellegzetes római jogi elvéből fakadnak, tehát Ottó római császári mivoltával, nem pedig apostolszolgaságával függenek össze. „Nem hiszem — mondja —, hogy egy oly különleges servus apostolorum-méltóság létesítésére lett volna szükség ahhoz, hogy Ottó Szent Péter javait illetőleg különleges jogokat tartson fenn magának."4 Egy évvel később egy fiatal német kutató, W. Kölmel, beható kritika alá vette Schrammnak az 1001-i oklevélre vonatkozó interpretációját s azt egyetlen lényeges pontjában sem tudta elfogadni.5 Tőle tudjuk, hogy mestere, a pápaság koraközépkori történetének jeles búvára, Erich Caspar egyetemi előadásaiban szintén Schramm magyarázata ellen nyilatkozott.6 Ha hozzávesszük ehhez, hogy a kiváló katolikus történetíró. Ph. Funk, a servus apostolorum cím magyarázatát „erőltetett érvelésnek" nevezte,7 akkor megfelelő világításba helyéztük a német tudományosságnak ezen alapvető részlettel szemben való állásfoglalását. Még e megállapításoknál is nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk az elmélet alkalmazhatósága szempontjából annak a ténynek, hogy az azóta eltelt másfél évtized folyamán maga Schramm sem tett kísérletet eredeti álláspontjának megvédésére, illetőleg a s Id. m. II. 185. 1. 4 Die italienische Kirchenpolitik der Ottonen. MÜIG XLVIII (1934), 310. 1. Ii. jegyzet. ( 5 Rom und Kirchenstaat im 10. und 11. Jahrhundert (Abhandlungen zur mittleren und neueren Geschichte Heft 78) 1935, 144. kk. 1. e Id. m. 151. 1. 7 Hist. Jb. 52 (1932), 101. 1. V. ö. még Franz Lerner szkeptikus megjegyzését (HZ. 147, 1932, 390): „Letzte Klarheit über die hier im Ansatz sichtbaren Pläne Ottos III. ist jedoch nicht zu gewinnen".