Századok – 1944

Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1

4 ]>EÉK JÓZSEF oklevélben először feltűnő servus apostolorum cím Schramm művében részesült. E cím és az oklevélnek vele egyező gondolatmenete eszerint elénk tárja III. Ottó egész politikai és egyházpolitikai rendszerét: A császár, mint az apostolok szolgája e cím felvétele által igényt emel Szent Péter egész birtokállományának igazgatására és védelmére. A Pentapolis adományozását tartalmazó, 1001 januárjában kelt oklevél kibocsátása után, a császári álláspont szerint, a pápa csak sáfára és haszonélvezője az egyház javainak, míg az igazi birtokos maga Szent Péter, akivel a császár, mint apostolszolga, a pápánál is közvetlenebb viszonyban van. Az apostolszolgaság gyakorlatilag abban érvényesül, hogy Szent Péter javai a császár felügyelete, diszpozíciója alá kerülnek. Schramm e magyarázatának itáliánkívüli jelentőséget az a feltevés adott, mely szerint az új császári igény nemcsupán a Pentapolisra, hanem Szent Péter összes javaira s ezek sorában arra a Magyarországra is kiterjedt, melyet VII. Gergely tanúsága szerint első keresztény királya — a lengyel fejedelemhez (993) hasonlóan — Szent Péternek ajándékozott. Így nézve a dolgokat, egyszeriben magyarázatot kapunk III. Ottó azon eljárására is, hogy István a koronát és а/, áldást az ő „kegyéből és biztatására" nyerte el. Schramm az Ottókutatás további feladatairól szólva fontosnak minősíti a császár lengyel és magyar politikájára vonatkozó nézetek felülvizsgálatát és az új szempontoknak ezen események megítélésére való kiterjesztését.2 Nyilvánvaló mármost ebből, hogy Schramm volt az, aki a császáreszme új értelmezésével III. Ottó kelet- és délkeleti politikájának a régitől eltérő megítélését előkészítette, s ahhoz az első útmutatásokat is megadta. Mindaz, ami ezen a téren intra niuros et extra azóta történt, csak egyszerű alkalmazás, megkísérlése a servus apostolorum elmélet, valamint a magyar és lengyel eseményekre vonatkozó forrásanyag összhangbahozatalának. Schramm művének újszerűsége azonban nem egyedül e kétségtelenül szellemes és szuggesztív erejű részletben, hanem koncepciójának egészében, a hagyományos felfogással való — bár igen óvatos, de mégis félreérthetetlen szembehelyezkedésben rejlik. Ottó nagyságát terveinek nagyvonalúságában és elméleti megalapozásában, valamint abban látja, hogy a „világ e csodája" szemét az örök Rómára függesztve, nagymértékben hozzájárult az európai kultúrtejlődés hagyományos irányának fenntartásához. Midőn kifejti, hogy a szűk látókörű kortársak ítélete mitsem mondhat nekünk arról a férfiúról, akinek tervei Itáliát éppen úgy átfogták, akárcsak az egész keletet és Bizáncot, akkor egyúttal pálcát tör annak az iránynak történetszemlélete felett is, mely e forrásokra hallgatva, Németországból, sőt egyenesen Szászországból kívánta a renovatio imperii Romanorum eszmevilágát megbírálni. Noha Schramm kitér annak a kérdésnek eldöntése elől, hogy minő hely illeti meg 2 Id. m. II. 14. 1.