Századok – 1944

Tanulmányok - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyarság és a városi élet a középkorban 36

TIO MÁLYUSZ ELEMÉR aki állandóan figyelemmel kíséri a külföldi belátliatatlanul nagyméretű irodalmat. Mindebből önként következik, hogy szükség volna olyan intézményre, amely a várostörténeti kuta ás technikai részét racionálisan megszervezve, egyszersmind a polgárság múltjával foglalkozóknak lehetővé tenné, hogy az eredményes és modern vizsgálódási módszerekkel is megismerkedjenek. A tudós körök véleménye szerint a legalkalmasabb intézmény erre a kutatóintézet. Nem csodaszer, de mégis a legmegfelelőbb — legalább is nem tudunk különbet —, hogy a munka tervszerűen irányíttassék, az ugyanazon problémákon töprengők pedig gondolataikat kicserélve s a felesleges munka elvégzésétől egymást megkíméívé, közel kerüljenek egymáshoz. Ilyen magyar várostörténeti in'ézetet máshol, mint Budapesten, el sem képzelhetünk. A gondolatot, hogy legyen ilyen intézmény, a közelmúltban már fel is vetette Kelényi B. Oltó főkönyvtárnok, bizonyára azon tapasztalatok hatása alatt, amelyeket a megjelenőben lévő nagy budapesti várostörténeti monográfia szerkesztése közben szerzett. Teljes mértékben helyeseljük tervét, hogy az intézet a fővárossal, még ha nehéz is megtalálni az együttműködés módját, szervezetileg szoros kapcsolatban legyen. A kooperáció elfogadására fővárosunkat saját kárán szerzett tapasztalatai ösztönözhetik. Oly tanulságosak ezek, hogy meg kell róluk emlékeznünk. Még a legszebb békeidőben, 1912-ben elhatározta a főváros, hogy összegyűjteti a török hódoltság előtti életére vonatkozó írásos adatokat, s ha már saját levéltárában, mint mondottuk, 1541 előttről alig van oklevél, legalább másolatban elhelyezi ott mindazt, amit múltjáról a hazai és külföldi levéltárakban szétszórva meg lehet találni. Az a meggondolás is vezette, hogy ilymódon lehetővé teszi a három testvérváros középkori történetének a megírását is. A munka azóta tervszerűen folyik, immár negyedik évtizede.40 A legkitűnőbb, közismert levéltári szakemberek utazlák keresztülkasul az országot, kutatták fel a legkisebb gyűjteményt is, nem hanyagolva el azonban a külföldi levéltárakat, mint a münchenit, nürnbergit vagy firenzeit sem. A sok fáradozással az eredmény azonban nem áll arányban. Igen jelen'ős okleveles ada'ok elkerülték ugyanis a kutatók, gyiíjlők figyelmét. Korántsem azért, min ha nem jártak volna el kellő óvatossággal és lelkiismeretességgel. Ök figyelmesen átolvastak minden kis oklevelet, fürkészve, nincs-e budapesti vonatkozás bennük, és ha rábukkantak Buda, Pest vagy Óbuda nevére, szabályszerűen kijegyezték az adatokat. Teljes jóhiszeműséggel félretették azonban a többi ezernyi oklevél mellé azokat, amelyekben nem volt szó a három városról. Honnan is sejihették volna, hogy a gyűjtés körébe tar ozik az az oklevél, amely egy bányakamaraispánról szól? Ahhoz, hogy felismerjék személyében az egyik budai család tagját, nemcsak paleográfiai és 40

Ányos L.: Budapest székesfőváros oklevéltára. Századok, 1923/4. 669. 1-