Századok – 1944

Ismertetések - Pais László: A Zala vízgyűjtőjének régi vízrajza. Ism.: Niklay Péter 583

PECSÉTTAN TÖRTÉNETI FÖLDRAJZ 583 s köv. L) — amint erre már Szentpétery rámutatott (Századok, 1914. 440— 445. 1.). A titkos pecsétet e korban a nótárius secrelarius, a gyűrűspecsétet pedig a nótárius specialis őrizte: előbbivel a királynak főként kegyelmi jellegű (de gratia) pátenseit, utóbbival pedig inkább bírói parancsleveleit pecsételték meg; tehát „ . . . a kenceMária ebben az időben — folytatja K. — 2—3 egymással többé-kevésbbé laza kapcsolatban álló osztályból állhatott (nagy-, titkos-, gyűrűspecsétes)" (30. 1.). Az 1370-es években ez a szervezet lényegesen módosul: a kápolnaispán hiteleshelyi működését „úgy látszik a budai káptalan vette át" (10. 1.), s ettől kezdve „álll'andó udvari királyi panaszfelvevő szerv" lett (10. 1.): működését ugyan ezután is a középpecséttel, de most már a király nevében folytatja. A királyi bírósági parancsleveleket ezentúl a nagy-, titkos-, 1376 óla pedig főként a középpecséttel látják el; a nótárius specialis munkaköre tehát beolvad a nagy-, illetőleg a most önállósuló titkos kancelláriába, majd pedig 1376 óta jórészben a kápolnaispán új munkakörébe (10. és 29. 1.). Ezek az új és igen értékes megállapítások szilárd pecséttani alapokon nyugszanak, s úgy véljük, ínég több következtetést is megengednek, mint amit K. talán túlzott óvatossággal levont belőlük — ha tekintetünket kissé jobban az egykori hivatalszervezet alakulására íüggesztjük. A kápolnaispán hiteleshelyi jellegű működése egyebek közölt főként annak következtében alakulhatott ki, mert a király még ekkor is csak a végrehajtást, az ítélkezést engedte át bíráinak, elsősorban az országbírónak; az irányítást azonban fenntartotta magának, illetőleg rábízta bizalmas emberére, a kápohiaispánra. Ugyanígy a király személyes hatáskörét alkották a diplomáciai ügyek s az ugyancsak előkészítő jellegű pátensek és mandátumok, melyeket a titkos, illetőleg a gyűrűspecséttel a nótárius secrelarius meg a specialis állított ki. Csak természetes, hogy ennek a szintén bizalmas ügykörnek az élére a király .— miként a múltban is — szintén meghitt emberét, a kápolnaispánt állította: de most már —- nyilván az ügyek nagy száma miatt — nem nótárius, hanem cancellarius secrelarius minőségben (tehát nem puszta cím!). Ugyancsak az ügyek megszaporodása eredményezhette e titkos kancelláriában a nótárius specialis és secretarius az Árpád-korban még egységes ügyködésének megoszlását — nagyjából a de iustitia és de gratia ügyek szerint; ez magyarázhatja a gyűrűspecsét melleit a titkos pecsét megjelenését is. Tekintettel arra, hogy a nótárius specialis munkakörét az Árpád-korban szintén a kápolnaispán látta el, s az 1370-es években végbement reform kapcsán ez az ügykör újra a kápolnaispán hatáskörébe került vissza, továbbá: mivel a lényegileg szintén titkos gyűrűspecsétet, a nótárius specialis pecsétjét azelőtt szintén a kápolnaispán őrizte, nem látszik valószínűnek, hogy a nótárius specialiisnak a kápolnaispánhoz, mint a titkos kancellária vezetőjéhez ne lett volna semmi köze — amint Gárdonyi véli (i. h. 104. 1.). Hógy a titkos és gyűrűspecsétet nem a titkos kancellár, hanem a kél nótárius őrizte, annak oka az lehet, hogy e hivatal viselője egyrészt diplomáciai megbízásban, másrészt pedig a királyi udvarban lévő irodája miatt gyakran nein tartózkodhatott a király közvetlen környezetében, ahol e bizalmas jellegű pecsétekre állandóan szükség volt. Ez a körülmény vezethetett különben idők folyamán a titkos kancellária önállósulására is. Két egymás mellett működő kancellária vonásai rajzolódnak így ki meglehetősen éles körvonalakban szemünk előtt: egyik a nagyobb kancellária, mint a végleges, befejezett jogi, közjogi ügyek illetékes hivatala, a másik pedig az inkább előkészítő jellegű, s ekkor még az uralkodó magántermészetű dolgának számító ügyek lebonyolítója, a titkos kancellária. Lényegileg tehát az történt az 1370-es években, hogy a titkos kancellária kivált a kápolnaispán hatásköréből éppen úgy, mint egykor IIb Béla idején a nagyobb kancellária. GTJOTH KÁLMÁN PAIS LÁSZLÓ: A ZALA VÍZGYŰJTŐJÉNEK RfiGI VÍZRAJZA. (Magyarságtudományi Intézet Evkönyve Ш41—42, 68—114 1.) Ez az ügyes értekezés a Zala környékének a XVIII—XIX. századi vízrendezés idejét megelőző történet-földrajzi leírása ugyan, de tisztán történelmi szempontból is utalnunk kell néhány jeles tulajdonságára. Így elsősorban ki-