Századok – 1944

Tanulmányok - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyarság és a városi élet a középkorban 36

58 MALYUSZ ELEMÉR kül érhető el, mert a vállalkozás munkatársai és vezetője egyrészt gazdag irodalomra támaszkodva, másrészt ott, ahol az eredeti forrásanyaghoz kell visszanyúlni, szakemberek közreműködését véve igénybe,- válogatják össze a „közös nevezőre hozott" adatokat, pl. a lakosság számára vonatkozókat mindenütt lehetőleg ugyanazon évekből. Semmi kétség, a vállalkozás el is fogja érni célját: A városok története a nép történetének része lesz í°v s a nagy munka szellemi és anyagi istápolójának, t. i. a multat kutató helytörténeti bizottságoknak, meg a jelenért dolgozó város-szövetségnek (Gemeindetag) kézfogása megmutatja a jól megszervezett munkálkodás előnyeit. A mi monográfiáinkban nem említve, hogy sok városunkról még elavult munkák sem szólanak — éppen az eredet kérdésének megértéséhez szükséges támpontok nem találhatók meg. A hiányok érthetők: Az elsősorban számba jövő középkori adatok nem lelhetők fel a városok levéltáraiban, másrészt pedig a lényeg felismeréséhez az írói jószándék magában nem elégséges. Közismert, hogy városaink középkori levéltárai, éppen magyarlakta vidékeken, szinte teljesen elpusztultak. Nemcsak székesfővárosunk levéltárára jellemző, hogy 1541 előttről néhány oklevél talál ható csak benne, hanem ugyanilyen, sőt még rosszabb a helyzel Aradon vagy Pécsen, Veszprémben vagy Győrött, Egerben vagy Sárospatakon, Esztergomban vagy Szombathelyen, hogy csak a legjelentékenyebbeket említsük. Az a történetíró, aki városának monográfusa szeretne lenni, éppen ott nem talál tehát forrásanyagot, ahol él, hanem arra kényszerül, hogy a töredékesen fennmaradt, az egész országban szétszóródott egyes okleveleket összeszedegesse s azután a cserépdarabokból próbálja rekonstruálni a multat. Ehhez azonban tömérdek idő, nagyon sok fáradozás és az anyagi javak bősége szükséges. Akad, aki rászánva mindezt, talán szokatlanul megértő városi vezetőségtől is támogatva, vállalkozik a sysiphusi munkára. Mint Szendrey János, aki valóban egész életét szentelve Miskolc történetének, öt hatalmas kötetben feldolgozta azt, hivatali állásánál fogva is módjában lévén a budapesti nagy levéltárak anyagát átbúvárolni. De még ő sem juthatott hozzá minden középkori oklevélhez, így a gr. Dőry és a Bárczay család levéltárában őrzött igen becses darabokhoz sem, pedig ezek segítségével sok vonatkozásban természetszerűleg lényegesen tisztább képet alkothatunk magunknak a fejlődésről, mint azok alapján, amelvekel megismerhetett. Van-e azonban jogunk másoktól is elvárni, hogy éveket töltsenek el a levéltárakban s azután tömérdek fáradozás eredményéül néhány oklevélszöveggel térjenek haza? Mert hogy a relatív teljességet mily nehéz elérni, s hogy mennyire a sok tízezer középkori oklevél mindegyikét kellene kézbe venni, arra talán elegendő két utalás: Bizonyára senki sem gondolná, hogy fontos szegedi oklevél lappang a Kubinyi család árvaváraljai levéltárában, a Gyulai Gaál családéban pedig Désre találunk adatot. Azonban ha oly sok idő és pénz állana városi monográfusaink rendelkezésére,