Századok – 1944

Ismertetések - Semjén Béla: Az Anjou-kor királyi hírszolgálata. Ism.: Sinkovics István 574 - Semjén Béla: A középkori magyar hírszolgálat emlékei. Ism.: Sinkovics István 574 - Semjén Béla: Hírvivők jutalmazása a középkorban. Ism.: Sinkovics István 574

5ЗД MŰVÉSZETTÖRTÉNET mának. De ha a művészettörténészek mégis kétségtelenül megállapítanák, hogy a pántok a X. században készültek, ez sem változtat a helyzeten, mert hiszen az ereklyetartó tok készülhetett már régebben, akár Szilveszter pápa idején is, aki — tudvalevőleg — nagy egyházművészeti tevékenységet fejtett ki. Talán éppen VII. Gergely pápa küldte az ereklyetartó tokot a szentté avatandó István koponyacsontjához, s olyant küldött — az elkerült szentistváni korona viszonzásául — mely nagynevű elődjének, Szilveszternek korában és az ő szellemében készült. Sajnos, ez a tetszetős teória minden reális alapot nélkülöz. Mütörténeti szempontból annyi mindenesetre kétségtelen .megállapítást nyert már eddig is, hogy a korona keresztpántjai a X. század fordulója körül készültek. Az aranyfiligrán technikájára, a kőfoglalatok módjára, a ragyogó áttetsző zománcszínekre, s az apostolok ikonográfiájára vonatkozólag sok datálható analógia áll rendelkezésre, ha mindez nyomtatásban még nem is jelent meg. A keletkezési idő nem kétséges, csupán a készítés helye. Viszont, ha a X. század végén készült, nehezen képzelhető el, hogy közel egy évszázadig hevert valanrlyen kjncstárban, míg valamire felhasználták. Ez a feltevés teljességgel ellentmond a középkor kultúrtörténeti viszonyainak, amikor is az ilyen drága művű aranymunka, nem szériákban, esetleges későbbi felhasználás céljából készült, hanem azt határozott célból való megrendelés folytán készítette nagy gonddal az udvari vagy pápai ötvösmester. A szerző azután tovább folytatja gondolatmenetét. Amikor a fejereklyetartó elkészült, a régebbi tékát ebbe belehelyezték vagy a herma koronájához felhasználták s I. Ulászló koronázásakor. A koronázás után a kincstárban gazdátlanul heverhetett a korona^ amíg Mátyás a fent leírt körülmények közölt egyesítette az eddig szentistváninak hitt Dukasz-abronccsal. A használatlanul heverés közben csonkulhatott meg. De ha tudták, hogy a thékában Szent István csontjai vannak vagy voltak — hiszen evégből egyesítették a Dukasz-abronccsal —, hogy heverhetett a kincstárban használatlanul és a szent királynak kijáró tiszteletadás nélkül? Ha meg már nem tudták, hogy ez Szent István koponyacsontjait őrizte egykor, akkor miért egyesítették a koronával? Mind olyan kérdés, amire a szerző okfejtése nyomán higcsen felelet s a feltevései erősen sántítanak. Minden olyan tanulmány, mely a szentkorona problémájával foglalkozik, magasabb szempontból tekintve, csak hasznot hajthat. Így P. tanulmánya is. Ámde a hagyományok korrekciója csak akkor és úgy történhetik meg, ha velük szemben megtámadhatatlanul biztos és reális alapokon nyugvó tények állnak rendelkezésünkre. Hogy a szentkorona keresztpántjai a szilveszteri korona részletei-e, ennek sarkalatos kérdése, hogy korban megfelelnek-e a X. századnak. Ez pedig elsősorban mütörténeti probléma, aminek végleges és nagy tudományos apparátussal történő feltárása egyelőre még várat magára. Mert mindannak ellenére, amit a keresztpántok korára vonatkozólag fent már említettünk, e sorok írójának személyes tapasztalata az, hogy nem elég a szentkoronát bármilyen hosszú ideig is csak szemmel vizsgálni, vagy félszázaddal korábbi szemtanúk észleleteit átvenni. A tárgyat kézbe kell venni, a sapkát ki kell fejteni, a két részt szét kell 1 ontani, megvizsgálni az egyesítés technikai módját, felfedezni az eddig eltakart apostolképeket, észlelni az esetleges későbbi átalakításokat, a zománcszíneket megtisztítva számbavenni. Azután pontos, esetiig színes felvételekkel felszerelve, végig kell járni azokat a külföldi helyeket, esetleg elrejtett templomokat, kolostorokat, ahol a feltehető analógiák találhatók, s ezeket nem publikáció útján, hanem élő szemmel összehasonlítani a hazai anyaggal, esetleg eddig ismeretlen töredékes cinlékeket felkutatni stb. Mert hiszen lehetetlen, hogy például a korona zománcképei társtalanul álljanak a középeurópai ötvösség történetében, mint ahogy azt eddig vélték! Mindez azonban a jelen európai viszonyok között lehetetlen. S ha a forma- és művészettörténeti része a problémának kielégítően meg van oldva, akkor — úgy hisszük — a körülötte zajló történeti problémák is leegyszerűsödnek. BÁRÁNYNÉ OBERSCHALL MAGDA