Századok – 1944

Ismertetések - Semjén Béla: Az Anjou-kor királyi hírszolgálata. Ism.: Sinkovics István 574 - Semjén Béla: A középkori magyar hírszolgálat emlékei. Ism.: Sinkovics István 574 - Semjén Béla: Hírvivők jutalmazása a középkorban. Ism.: Sinkovics István 574

578 RÉGÉSZET M ŰVÉSZETTÖRTÉNET llinkmár-ordók mintájára készült és nem fordítva, mint ahogy feltételezik. Egyébként az Egbert-formula elszigetelt maradt Angliában, mert Németországban és általában Közép-Európában a frank ordók érvényesültek. Az Egbert-ordót nálunk I. András alkalmazta először Salamon megkoronázásakor. Itt a szerző hivatkozik a Szent László korabeli Gesta egy paszszusára, mely szerint Béla herceg megütközött a szertartás egyes kitételein, melyek csak az Egbert-ordóban vannak bent. Következésképen ezeket akkor először halhatta. Valószínű, hogy Aldred angol püspök 1058-ban a1

Szentföldre utazván érintkezett I. Andrással és ő közvetíthette az Egbert-formula alkalmazását nálunk. A történeti valószínűség kérdéséhez nem szólhatunk hozzá, csupán kiemeljük, hogy a szerző maga is érzi feltevésének labilis voltát, mert megemlíti, hogy sok történetíró szerint Salamon koronázása joggal tehető 1057-re és nem 1059-re, mely előbbi esetben Aldred püspök még ill sem volt. Véleményünk szerint a galea szó értelmezése s az Egbert-ordó idekerülésének vitatása sem döntheti el P. javára a sisakkorona lehetqgégét. A VI. fejezetben a koronák fejlődésének tanúságából jut P arra az eredményre, hogy Szent István koronája nem lehetett felülívell korona. Itt lényegében a IV. fejezetben mondottakat ismétli és támasztja alá nagyobb apparátussal. Leszögezi, hogy általában a XI. század végén a Komnenoszok dinasztiájával terjed el a magas, keresztpántos korona. Ez tény, de csak Bizáncra vonatkozólag. A magyarországi viszonyok vizsgálásánál a germánolasz viszonyokat nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A Schramm-féle publikáció nyomán felsoroll számos frank, nyugatrómai, császári és királyi koronaábrázolás jogosultságát nem vitathatjuk külön-külön. P. lajstromából világos a tendencia: azokat a példákat említi, melyeken a nyilt korona jól látható, azoknak hitelességét pedig, ahol felülívelt korona szerepel (mint pl. 1. Ottó magdeburgi elefántcsont oltárantependiuinán), önkényesen kétségbevonja. A valóság az, hogy a királyi pecsétképeken, illuminált kódexarcképeken stb. éppen úgy megtalálható a keresztpántos korona, mint a nyilt abroncskorona. Az előbbi esetekben a szerző az ábrázoló művész szabadon csapongó képzeletére hivatkozik, viszont az abroncskoronáknál ezzel nem számol. Ezt súlyos módszertani hibának tartjuk. Ilyen egyenlőtlen kritikai szemlélettel nem lehet komoly problémákat megoldani. Általában a Schrammféle képlista számtalan koronafajtát sorakoztat fel: háromszögletül, csúcsvirágokkal ékeset, egyszerű sima abroncsot, melyhez sokszor sapkarész is járul. 1. Lothar a Psaltériuinának fedőlapján, Kopasz Károly a Vivian-biblia minialürképén, II. Henrik a már előbb idézett bárom illuminált kódexben, III. Henrik a viszpecsétein s Sváb Budolf a már Tóth Zoltán által említett merseburgi síremlékén azonban kétségtelenül felismerhető keresztpántos sisakkoronát visel. (V. ö. Schramm, op. cit. Abb. 18. b). 26., 83—85., 104. b), 114,) Ezek az esetek a szerző által felsorolt nyilt koronák bizonyító erejét teljesen közömbösítik. Nincs tehát bebizonyítva ezzel a tétellel sem, hogy a szentistváni korona felülívelt voltát a fejlődési folyamat kizárja. A felső és az alsó rész egyesítésére vonatkozólag a szerzőnek szintén külön véleménye van. Az ereklyetartóról levett keresztpántot és a Dukaszabroncsot véleménye szerint 1. Mátyás idejében egyesíthették. Azt a feltevést, mely szerint a két rész Albert király idejében már egyesítve volt, s amely azon alapszik, hogy a Frigyes császárnak kiállított záloglevélben említett korona súlya és ékkövei körülbelül megfelelnek az egyesített koronának, nem fogadja el. Szerinte a kimutatható 100 gramm súlykülönbség, valamint a gyöngyszemek s a rubin, és zafírkövek eltérő száma ezt a feltevést nem igazolja. Tehát Kcttanerné két koronát vitl el Visegrádról: Erzsébet királyné házi koronáját és a szentkoronának tartoll Dukas-abroncsot. A házi koronát zálogosította el, a Dukasz-abroncsol csak később vitte magával Frigyeshez őrizetbe. Feltűnő jelenség szerinte az, hogy a magyar királyok pecsét- és éremképein a XV. századig nyilt korona szerepel s ugyanilyenek szerepednek a Képes Krónikában is. Felülívelt koronák csupán a XV. században kezdenek feltűnni a képeken; a Thuróczy-krónika első kiadásában, 1482-ben, a kirá-