Századok – 1944

Ismertetések - Semjén Béla: Az Anjou-kor királyi hírszolgálata. Ism.: Sinkovics István 574 - Semjén Béla: A középkori magyar hírszolgálat emlékei. Ism.: Sinkovics István 574 - Semjén Béla: Hírvivők jutalmazása a középkorban. Ism.: Sinkovics István 574

PECSÉTTAN TÖRTÉNETI FÖLDRAJZ 577 egész konstrukciója ezt mutatja; hiszen ismerjük a hagyományok bizonytalan alapjait. Ugyanez áll II. Ottó állítólagos koronájára, melynek képét Brandenburgi Albert mainzi érsek gyűjteményéről szóló, 1520-ban készült jegyzék őrizte meg számunkra. A nevezett jegyzék kifejezetten II. Ottóénak mondja az egyik hermán látható nyilt koronát. Nem hisszük, hogy а XVI. századi ábrázolás, mely egy régen elkallódott, több mint 500 évvel korábban készült koronát próbál szemléltetni, bizonyító erővel bírna. Az esseni kincstárban őrzött aranylemezes Madonna-szobor koronája a következő példa Köztudomású. hogy а X—XI. században készült Madonnának eredetileg nem volt koronája1, csupán fátylat viselt. A korona XII. századi utólagos rátétét, mint a szobor két pectoráléja is. A müncheni Residenz-beli Kunigunda-korona is erősen problematikus. Felső liliomos része XIV. századbeli és ma már el is választották az alsó abroncstól. Tehát ez sem eredeti formájában maradt ránk. A sorozatban a Monomachos-korona és a szentkorona Dukas-abroncsa következik. Ezekről azonban nyilvánvaló, hogy bizánci stephanosok, azaz olyan nyilt koronák, amiket a bizánci császárok általuk rangban alacsonyabbnak tekintett idegen fejedelmeknek, udvari főméltóságoknak szoktak ajándékozni. Arról már szóltunk, hogy a megajándékozott személye egyik esetben sem biztos. A nyolcadik példa a német császári korona lenne, amelyet a szerző — Weixelgaertner részletes publikációja ellenére — nyíltnak tart. Weixelgaertner bebizonyította, hogy a felső ívelés II. Konrád idejében készült, sőt a második keresztív tartó tokjai is megvannak. Tehát a például felhozott nyolc korona lényegében nem bizonyít semmit. Részünkről e helyütt nem foglalkozhatunk az egész bonyolult kérdéskomplexummal. Csupán arra szelelnék rámutatni, hogy P. elméletének megfelelően, tendenciózusan választotta ki példáit, viszont olyanokat, melyek nem illettek bele gondolatkörébe, egyszerűen figyelmen kívül hagyott vagy fantáziaszülte ábrázolásoknak minősített. Így — hogy csak a legfontosabbakat említsük — lényegtelennek tartja vagy meg sem említi az olyan királyképeket, amelyek koronáin kétségtelenül felismerhető a felső keresztpánt, lgv a német császári korona jól kivehető királyképeit, II. Henriknek a Pontifikáléjában és Evangeliáriumában három helyen is megtalálható miniatürképét, pedig ezek korban igen közel állanak a szentkoronához. (Ld. P. E. Schramm, Die deutschen Kaiser und Könige in Bildern ihrer Zeit, Leipzig 1928. Abb. 83—85.) Egyáltalában nem látjuk bizonyítottnak tehát, hogy а X. század végén és а XI. század első felében nem viseltek keresztpántos koronát. Mégis a szerző tovább megy tétele bizonyításában. Szerinte, eddig figyelmen kívül hagyták, hogy a szentkoronának két egykorú hiteles képét bírjuk a koronázási palást és a régensburgi Gizellaféle aranykereszt István-alakjában. Mindkettőn nyilt koronát látunk. Ez az érvelés sem helytálló, mert egy koraközépkori miseruhának tisztán dekoratív célzattal készült s különben is erősen megrongált figurájában portrét látnunk nem szabad, még kevésbbé kereshetjük rajta a korona hű képét. Szent István Képe a paláston a középkor kötött ikonográfiája által meghatározott ideálportré, melyből a fizikai vonásokra nézve lényeges következtetéseket levonni nem szabad. Hiszen a szerző maga is elismeri, hogy ugyanilyen nyilt koronákat viselnek a környező szentek is, de ezek lehetnek „képzeletbeli átlagkoronák". Ilyen átlagkorona Szent Istváné is. Még tarthatatlanabb példa a iegensburgi kereszt példája. A két alak nem Istvánt és Gizellát, hanem Gizellát és apácaruhába öltözött édesanyját ábrázolja, akinek sírjára készült a kereszt. A rajta látható nyilt koronaabroncsnak semmi köze sem lehet Szent Istvánhoz. A szerző ezután a koronázási ordók kérdését elemzi. Kétkedéssel fogadja azt a teóriát, mely szerint Európa országaiban a X. században az Egbertféle koronázási ordóval koronázták a királyokat. Ennek „galea" kitétele t. ialátámasztaná Alföldi sisakkcirona elméielét. Az Egbert-ordó galeája, mondja a szerző, nem jelentett szükségszerűen sisakot, hanem — a püspökszentelés mitrájához hasonlóan — valami sapkás, süveges alkotmányt, amely köré "a diadémot alkalmazták. Az Egbert vorki érseknek tulajdonított koronázási rend — folytatja — tulajdohképen későbbi és a XI. századi frank