Századok – 1944

Ismertetések - Semjén Béla: Az Anjou-kor királyi hírszolgálata. Ism.: Sinkovics István 574 - Semjén Béla: A középkori magyar hírszolgálat emlékei. Ism.: Sinkovics István 574 - Semjén Béla: Hírvivők jutalmazása a középkorban. Ism.: Sinkovics István 574

PECSÉTTAN TÖRTÉNETI FÖLDRAJZ 575 «s mikor készült, mikor egyesítették a két részt, mikor került rá a kereszt s egyáltalában .küldött-e a pápa koronát Szent Istvánnak? Ilyenfajta kérdések vetődnek fel a napjainkig fennmaradt aranyzománcos keresztpánt körül. P. tanulmánya igazi jogászi munka, szép példája a deduktív elméletláncolatoknak. Csupán a kiindulási pontja labilis s így az egész építmény erősen ino'g. Alaptétele a következő: a szentistváninak tartott keresztpánt nem korona, hanem egy ereklyetartó alkatrésze, maga a szentkorona elkallódott. Ebből a szemszögből nézve tárgyalja a vitás kérdéseket: a szilveszteri korona elkallódásának kérdését, az általa feltételezett Szent István-féle fejereklyetartó létezését és egyesítésének időpontját a Dukasz-féle koroná\al, s végül az eredeti szilveszteri korona zárt vagy nyitott mivoltát, mely utóbbi problémát a koronázási ordók és a koronák fejlődésének tanúságával a maga javára igyekszik eldönteni. A témakörnek minden tekintetben elsőrendű fontossága indokolja, hogy a szerző teóriájával részletesebben foglalkozzunk. E bíráló sorok írója nem lévén historikus. P. történeti érveivel nem foglalkozhatik, csupán kultúrtörténeti és művészettörténeti szemszögből igyekszik a tanulmányt ismertetni és bírálni — tehát olyan szemszögből, melyet a tárgy adottságára való tekintette döntőnek vél. A szerző első tétele szerint: a Szilveszter-féle korona elkerült hazánkból és elkallódott. E kérdés megítélésében Pauler útján jár, aki VII. Gergely pápa levelére hivatkozva, úgy vélekedik, hogy III. Henrik a ménfői ütközet után a szentkoronát Rómába küldte, s az ott elveszett. P. szerint azonban nem a csatavesztés, hanem Péter hűbéri beiktatása után küldte III. Henrik a koronát Rómába, azt akarván ezzel kifejezni, hogy a pápától kapott koronának a magyar király felett ezentúl semmi hatalma nem lesz. Ámde a koronának e későbbi elküldéséről a források hallgatnak. Szólnak viszont arról (Hermann von Reichenau és az Altaichi Evkönyvek), hogy Péter Henrik császárnak sok fényes arany ajándékot adott. P. úgy véli, hogy ezek között a korona is ott lehetett. Azt hisszük, ilyen ingadozó alapra nem lehet e fontos aktus tényét felépíteni. Ügy látszik, a szerző is érzi ezt, mert további magyarázatokba bocsátkozik. Annak oka — folytatja —, hogy a koronának az országból való kikerülését a források nem említik, az lehet, hogy a korona a többi ajándék közé keveredve, „mintegy rejtett módon" került ki, nehogy visszatetszést keltsen. Itt azonban önmagával ellentmondásba keveredik a szerző. Néhány oldallal előbb ugyanis, Marczalival és Tóth Zoltánnal szemben azt vitatja, hogy a lándzsa és kard csak védő, büntető és rendfentartó hatalmi jelvény volt, a királyi tisztség teljességét csak a korona jelentette; a korona volt a királyság főjelvénye. Ha azonban ez így volt s a legfőbb méltóságjelvény mégis a ^korona volt, akkor azt talán mégsem lehetett rejtett módon az országból kicsempészni? P. azonban tovább szövi e fonalat. A korona elkerülése miatt hamarosan újabb koronákra volt szükség. I. András Monomachos császártól kért és kapott koronát. Ezt azonban Salamon — a mogyoródi ütközet után — menekülés közben elveszíthette és ezért kért és kapott I. Géza most már Dukász Mihály császártól koronái. Mindez igen logikus, de ezzel szemben tény csupán az, hogy a két új korona valamiképen az országba került és máig is itt van. A Monomachos-korona idekerülésének sok más módja lehetett. (V. ö. Bárányné Oberschall Magda: Konstantinos Monomachos császár koronája. Arcbaoelogia Hungarica XXII. 1937. ib—42. 1.). De a Dukasz-féle korona maga is sok problémát vet fel. Elsősorban azt: vájjon lehetett-e az egyáltalában Géza használatára küldött korona, minthogy idáig nincs rá példa, hogy egy uralkodó a saját feliratos arcképét viselje koronáján. Arra viszont számos példánk van, hogy császárok "vagy királyok feleségei vagy rangban alacsonyabb méltóságok uruk képét viseljék ruházatukon. Női koronára mulat az abroncsnak sugaras kiképzése is. (V. ö. Bárányné Oberschall Magda ismertetését a Folia Archaeologica I—II. 236. 1. Moravcsik Gyulának A magyar szentkorona a filologiai és történeti kutatások megvilágításában c. munkájáról.) Látjuk tehát, hogy a két újabb korona létezéséből még nem következik szükségképen, hogy azokat magyar uralkodók kérték és kapták a bizánci császártól, mert az eredeti korona elveszett. Századok 1944, VII—IX. 37