Századok – 1944
Ismertetések - Semjén Béla: Az Anjou-kor királyi hírszolgálata. Ism.: Sinkovics István 574 - Semjén Béla: A középkori magyar hírszolgálat emlékei. Ism.: Sinkovics István 574 - Semjén Béla: Hírvivők jutalmazása a középkorban. Ism.: Sinkovics István 574
574 RÉGÉSZET M ŰVÉSZETTÖRTÉNET a pécsi ókeresztény temetőterület nagyjából egybeesik a középkori belső vár, az ú. n. püspökvár területével. Az összefüggés módjait illetőleg a pécsi Szent Péter-székesegyház altemploma és az alatta feltételezett és részben tárgyi adatokkal is bizonyítható ókeresztény bazilika közt alaprajzi összefüggés mutatható ki. Viszont, ha a cella trichora második kifestésére vonatkozólag elfogadjuk Nagy Tibor véleményét, aki szerint a festett függönyszegélyen X—XI. századi kufikus írásjelek nyomai láthatók, akkor a szerző szerint is bizonyos a kérdéses épületnek a magyar királyság idején, a hétkarélyos temetői épületnek pedig a népvándorlás korában való továbbhasználata. A szerző szerint a pécsi vár szokatlan „L" alakú formájának kialakulásában is, az „L" két szára közt elterülő ókeresztény temetőnek volt döntő szerepe, s csak a temetői építmények pusztulása után áldozták fel a temetőt a török időkben és a XVIII. században hadicéloknak, majd a XIX. század folyamán a korszerű városrendezésnek. A pécsi ókeresztény temető tehát kétségtelenül túlélte a népvándorlás korát, sőt a szfrző szerint „Szent István kétségtelenül azért alapította Pécsett a tiz magyar püspökségnek egyikét és azért jelölte ki a püspökség és székesegyháza részére Pécsnek éppen ezt a haditechnikailag alig védhető helyét, mert a XI. század fordulóján még állt az első római vértanúkereszténység Campo Santoja" . . . (136. 1.). Végeredményben G. munkájának kettős értéke van: egyrészt minden szempontra kiterjedő modern ismertetését adja a pécsi ókeresztény temető épületeinek, másrészt igazolja a keresztény római temetőnek a népvándorlás viharain át való „továbbélését", illetve a^ hagyomány kontinuitását a szentistváni pécsi püspökségen át, úgyszólván napjainkig. A tanulmányt számos kitűnő rajz teszi szemléletesebbé, csak az sajnálatos, hogy az amúgy is kevésszámú fényképtábla, valószínűleg háborús nyomdatechnikai okokból, nem a legjobban sikerült. KÁDÁR ZOLTÁN SEMJÉN BÉLA: AZ ANJOU-KOR KIRÁLYI HÍRSZOLGÁLATA. (Magvar Posta 1940, 265—271. l.j SEMJÉN BÉLA: A KÖZÉPKORI MAGYAR HÍRSZOLGÁLAT TÁRGYI EMLÉKEI. Budapest 1941, 20 1. 8°. — (Klnv. a Magyar Posta XV. évfolyamából.) SEMJÉN BÉLA: HÍRVIVŐK JUTALMAZÁSA A KÖZÉPKORBAN. (Magvar Posta 1943, 128—133., 192—198. 1.) Akármilyen magas színvonalat ér is el a történetírás az elmúlt élet különféle területeinek megvilágításában, hatása mégis többé-kevésbbé eredménytelen marad, ha az általa napvilágra hozott értékeket szélesebb körök nem ismerhetik meg. S. kis tanulmányai sok érdekes és új vonást mutatnak be a középkori magyar hírvivők szétválasztható csoportjairól, munkájukról, társadalmi helyzetükről és azokról a szálakról, amelyek a különféle elszigetelt művelődési központokat összekapcsolták. De egyúttal — és elsősorban éppen ezért érdemlik meg, hogy megemlékezzünk róluk — szerencsésen járulnak hozzá a történelem népszerűsítéséhez. A tanulmányok eredményei közül különösen érdekes, hogy milyen népes rétegnek volt feladata a hírek továbbítása, hogy milyen szokások, módszerek, hagyományok alakultak ki e foglalkozás gyakorlásában és hogy éppen itt mennyire észrevehetőek az általános európai lormák között is a keleti vonások, amelyek valami egyéni ízt adtak a középkori magyar életnek. u „ , nj biNKovics ISTVÁN POLNER ÖDÖN: A MAGYAR SZENTKORONA FELSŐ RÉSZÉNEK KÉRDÉSE. Kolozsvár 1943, Ferenc József Tudományegyetem, 150 1., 5 tb. 8°. A magyar szentkorona körül felmerülő vitás kérdéseknek se vége, se hossza. Sokan sokféle szempontból kísérelték már meg a magyar kultúrtörténetem e bonyolult problémájának megoldását. Vájjon a szentkorona felső keresztpántja ténylegesen a szilveszteri korona maradvánva-e, s ha igen. hol
