Századok – 1944
Tanulmányok - HÄNDEL BÉLA: A tehervállalás középkori jogrendünkben 372
A TEHERVÁLLALÁS KÖZÉPKORI .JOGRENDÜNKBEN 407 jellege magyarázhatja talán azt a jelenséget, hogy az örökölt szayatossági kötelezettség ellenére támadó utód sok esetben minden kártérítés nélkül vehette vissza az eladott birtokot. Amint láttuk ugyanis, az utód jogsérelemből eredő kereseti igénye lerombolta, megsemmisítette szavatossági kötelezettségét, tehát mivel megszűnt szavatossági kötelezettsége, egyben megszűnt ebből eredő kártérítési kötelezettsége is. A tehervállalás ezzel szemben lénye' gében csak kártérítésre irányul, nem védelemre, birtokban való megtartásra, mint a szavatosság. Ezt kifejezi elsősorban a tehervállalásnál használt szavak értelme és a teher vállalásának fogalmazása. Kártérítési ígéretét, illetve kötelezettségét a fassionárius azzal fejezte ki, hogy magára vállalt minden a rokonai által a jövőben a vevőnek okozható sérelmet és kártételt (onus et gravamen). A tehervállalás intézményét a viszonyokkal való reális megalkuvás fejlesztette ki. Számtalan esetben bebizonyosodott ugyanis, hogy a szavatos rokonai támadásával szemben nem tudja megvédeni és birtokában megtartani a vevőt. Ennek következtében a tehervállaló már nem védelmet ígér, mert tudja, hogy ez erejét meghaladja, hanem свдк kártérítést. Míg a szavatossági kötelezettség vállalásában tulajdonképen az jutott kifejezésre, hogy a szavatos mindenkivel szemben meg tudja tartani a vevőt a tőle vásárolt föld birtokában, addig ezzel szemben a tehervállalásban éppen ellenkezőleg az nyilvánul meg, hogy a fassionárius nem tudja megtartani a vevőt birtokában, ha rokonai perrel megtámadnia ják, ezért vállalja azok „terhét": ígér kártérítést az általuk oft zandó károkért. Ez a gondolat nyilvánul meg azokban a gyalusán előforduló esetekben, amikor a fassionárius rokonainak terhét vSfc lalva teszi meg bevallását, utána pedig szavatosságot vállal, ÍMi csak harmadik, rokonságán kívül álló személyekkel szembé'á&i^ (például: „contra quosvis impetitores").ш A bevalló rokonának a terhét vállalja, azaz csak kártérítést ígér, mert tudja, hogy annak támadása esetén a vevőt nem tudja birtokban tartani, rokonságán kívül álló személyekkel szemben azonban szavatosságot vállal, mert ezekkel szemben már nagy a valószínűsége annak, hogy a vevőt meg fogja tudni védeni a tőle vásárolt föld birtokában. A másik iényeges különbség a szavatosság és a tehervállalás között az volt, hogy a tehervállalás hatálya tovább terjedt, mint a szavatosságé. Míg ugyanis öröklött szavatossági kötelezettség mellett az utód simán támadhatta meg a szerződést azzal a jogos reménnyel, hogy esetleg semmiféle kártérítést nem kell majd fizetnie, addig a tehervállalás esetében a rokon, akinek terhét vállalva adta el a fassionárius birtokát, csák hátrányos feltételek mellett támadhatta meg ezt a szerződést és valamilyen kártérítést minden esetben kellett fizetnie. A középkorban, ha kellett is a fassiót érvénytelenítő rokonnak 158 1410: DL. 9691'; 14Ő8: Zichy X. 3.; 1460: Zichy X. 107; 1426: DL. 15720; 1460: Zichy X. 124.
