Századok – 1944

Tanulmányok - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyarság és a városi élet a középkorban 36

40 MALYUSZ ELEMÉR lekvőleg hozzájárult a városi élet meggyökereztetéséhez. Ilyen tevékenységre azonban csak akkor van mód, ha a nép otthon, néptalaján, ahonnan kisugárzódik az új életforma, ismeri, őrzi és fejleszti a város intézményét. A szakadék, amely a német történettudomány felfogása és a fenti tény között tátong, áthidalhatatlannak látszik. A szerint a magyar városok német eredetűek, sőt német jellegűek, e szerint a magyarság már a középkorban városokat szervez az országhatárokon túl. Valójában mégsem kibékíthetetlen az ellentét. Mindössze azzal a már említett ténnyel kell számolnunk, hogy a XI. század állapotai lényegesen mások voltak, mint a két-háromszáz esztendővel későbbiek. Erre azonban elsősorban a magyar történettudománynak kell gondolnia, nem várva mástól a kezdeményezést. Mindenekelőtt a közkeletű, hagyományszerűen átöröklődő nézeteket kell revideálnia, hogy teljes pártatlansággal megvizsgálva a forrásokat, egyszersmind függetlenítve magát az idegen szellemű közhelyektől, megállapíthassa a valóságot. Mily sok lehetőség van erre, azt elég Szeged és Dés példájával illusztrálnunk. Szegedet Schünemann Konrád messze a többi magyarországi város mögött állónak mondotta. Bizonyára azért is, mert úgy vélte, hogy lakói nem valamennyien voltak németek.9

Dést pedig a hazai németség teljesen a magáénak tartja. Másképen ugyanis nem volna megérthető, hogy az erdélyi szászok hatalmas forráskiadványa, a Zimmermann—Werner-féle Urkundenbuch, középkori történetüknek ez a mintaszerű corpusa miért tartalmazza a város levéltárában őrzött valamennyi oklevelet. A közfelfogásnak az oklevéltár szerkesztői azzal is kifejezést adtak, hogy mindenütt a legcsekélyebb aggodalom nélkül „dési németeknek" fordították le a latin szöveg „hospites de Deesvar" kifejezését.10

Annyira gyenge alapokon nyugszanak ezek a megingathatatlanul szilárdnak látszó nézetek, hogy szinte gyermekjáték kimutatni téves voltukat. Helytelen a feltevés, hogy a „hospes" szó a XIII—XIV. században még mindig külföldről bevándoroltat jelentene. Társadalmi állapotot kifejező terminus technicus ez, nem pedig származásra utaló. Nemcsak Szegeden és Désen, hanem általában egész Magyarországon, mint azt az Árpád-kori társadalmi viszonyokkal foglalkozó kutatás régen tisztázta, Kolozsvár esetében pedig éppen az imént Makkai László talpraesett cikkében erőteljesen és meggyőzően hangsúlyozta.11

De miért is következnék egyetlen — 1247-ből származó — királyi oklevélnek „hospites" szavából, hogy Szegeden németek éltek a középkorban? A polgárok, akiknek nevét fenntartották emlékeink, magyarok, s nincs nyomuk németeknek abban a terjedelmes tizedlajstromban sem, amely a város valamennyi XVI. századeleji lakosának nevét megörökítette. Bármily hosszú idő 250 9 Schünemann i. m. 27. 1. 10

Pl. I. k. 166., 193/4., 297., 373. 1. stb. 11

Társadalom és nemzetiség a középkori Kolozsváron. Kolozsvári Szemle, 1043.