Századok – 1944

Tanulmányok - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyarság és a városi élet a középkorban 36

A MAGYARSÁG ÉS A VÁROSI ÉLET A KÖZÉPKORBAX 41 esztendő, mivel éppen ezt a kort Szeged a béke nyugalmában élte át, egyes németeknek még mindig fel kellene tűnniük, ha őseik ott állottak volna a város bölcsőjénél. Dés esetében pedig igen korai adatok adnak cáfolatot, úgyhogy itt az argumentum ex silentio-ra sem kell hivatkoznunk! A város határainak XIII. századi leírásá­ban ugyanis a helynevek közt németet nem találunk. Gyertyános, Káld, Mélyséd, Bálványkő, Likoshatár stb. neveket a határoknak csak magyar környezet, magyar lakosság adhatott.12 Az adatok azonban nemcsak arról tanúskodnak, hogy magya­rok voltak két, egymástól oly távol eső városunknak középkori lakói, hanem azt is kiolvashatjuk belőlük, hogy gazdaggá tudták tenni lakóhelyüket. A vagyon, a jólét ugyanis megállapítható az adó nagyságából. Ha tudjuk, hogy a XV—XVI. század fordulóján a királyi kincstárnok összeállításában Buda, Pest, Kassa és Szeged 2000—2000 forintot jelentettek, míg Esztergom 400, Bánfa 700, Eperjes 500 forinttal szerepeltek,13 akkor nem állíthatjuk, hogy Szeged elmaradt volna a többi mögött. Ellenkezőleg: a legjelenté­kenyebbek közé tartozott! Ugyancsak nagysága mellett tanúskod­nak egyházi intézményei. Mátyás korában két plébániatemploma volt -—- Szt. Demeter és Szt. György tiszteletére szentelve —, holott ugyanakkor1 4 Besztercén csak egy, de nem hiányoztak belőle a dominikánus és ferences zárdák, valamint két kórház sem, egyi­kük a nélkülözők védőszentjéről, Szt. Erzsébetről elnevezve.1 5 Igaz, Szeged kiterjedése nagyobb, mint más, hasonló népességű váro­soké. Alföldi jellegű, mert lakossága nem tömörült annyira össze, mint a fallal szűk térre szorított hegyvidéki városokban. A kőben szegény Alföldön a falakat palánk helyettesítette, azt pedig könnyű volt kitolni s így tágas belsőségeket hagyni a házak mögött a város­ban, kényelmesen elhelyezkedni. A folyóágak, árokrendszerré össze­fogva, a palánk-erősségekkel elegendő védelmet nyújtottak a szinte szigetszerű emelkedéseken élő és építkező lakosságnak. Szeged külsejében nem hasonlított a városok megszokott típusához, de hogy ipara fejlett volt, arról XVI. századeleji lakosainak foglalko­zása tanúskodik. Ahol 21 kovács, 25 szűcs, 33 varga, 49 szabó mel­lett 9 kőfaragó, 7 ötvös, 6 borbély, valamint fésűgyártók, nyerge­sek, szíjgyártók, kötélverők stb. éltek,16 ott a piacokon szélesebb vidék lakossága megtalálhatta a szükséges iparcikkeket. De nemcsak jellegükben és lakosságukban magyar Szeged és Dés, hanem eredetükben is. Oly várostípusba tartoznak, amelyre nem jellemző sem az ispáni székhely városfejlesztő szerepe, sem a kereskedő konzorciumok tudatos városalapító elhatározása. Egyi-12 Zimmermann—Werner I. к. 85. 1.; Szabó T. A.: Dés helynevei. Erdélyi Tudományos Füzetek 101. sz. Turda, 1937. 4. 1. 13 Történelmi Tár, 1880. 168. 1. 14 Teutseh, Fr.: Geschichte der evangelischen Kirche in Siebenbürgen. Her­mannstadt, 1921. I. k. 149. s köv. 1. 15 Reizner J.: Szeged története. Szeged, 1899. IV. к. 54. 1. 14 U a. III. к. 450. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents