Századok – 1944
Tanulmányok - MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyarság és a városi élet a középkorban 36
38 MÁLYXJSZ ELEMÉR de még ől is a hatósággal kötött szerződés kötelezte boltjának nyitvatartására, városoknak nem nevezhetők. Hiába oly népesek, hogy két-három felvidéki város is kitelne lakosságukból, hiába van autonómiájuk s fejthetik ki így, földesúri megkötöttségtől teljesen szabadon, erejüket. Bármennyire is megérthető volna tehát, ha ma netán egy történészünk szégyennek érezve, hogy a társadalomtörténeti irodalom a magyarságnak a városi élettől idegenkedését hangoztatja, elkeseredésében hátat fordít a városnak és visszamenekülve a falusi „pógársághoz", ennek kultúrájában próbálja a magyarság igazi egyéniségét kifejeződve látni, netán a nyugati városias élettel felérőnek tekinteni, nekibúsult vállalkozása semmiképen sem helyeselhető. A város nem pótolható nagyranőtt faluval, arra vonatkozólag pedig, hogy mi a lényege, egyedül a külföldi fogalmak és példák lehetnek irányadók. Vagyis a középkori magyarországi telepek közül is csak azok tekinthetők városoknak, amelyeket jegyeik a nyugati kereskedő-iparos központokhoz tesznek hasonlókká. Ha ilyenek nem volnának, hiányukat nem volna szabad elhallgatni, még kevésbbé szépítgetni az alattuk álló falusias telepek feldícsérésével. Viszont nem kevésbbé volna igazságtalan megtagadni őket, csak azért, mert a szellem, amely falaik közt honolt, nyugati jellegű. Középkori városaink közül azokat, amelyeknek lakossága magyar volt, mindenképen a magunkénak kell tehát tekintenünk. A magyarországi városokat ma a külföldi szakirodalom német jellegűeknek, sőt részben német eredetűeknek is tartja. Még azo kat is, amelyek első lakói a vallonok, franciák közül kerültek ki. Tehát Székesfehérvárt éppen úgy, mint Esztergomot. Arra utal ugyanis, mint a korán elhúnyt kiéli professzor, Schünemann Konrád Esztergomról szóló kiváló munkájában1 olvasható, hogy a „latinusok" a német-francia nyelvterület határvidékéről vándorol tak ki, amely nagy részben a birodalomhoz tartozott. Ezzel a felfogással a magyar kutatás azt az éleselméjű hipotézist szegezte szembe — a körünkből még fiatalabban eltávozott Pleidell Ambrus fejtette ki2 —, hogy legrégibb városaink a római korból fennmaradt magokból nőttek ki, tehát a latinság életművéhez kapcsolódnak s ha lakosságukban, biológiailag, talán nem is egyenes folytatásai az antik kornak, de jogilag annál inkább. Teljes tehát az egyetértés, hogy a városi élet formáit a magyarság a külföldtől vette át. Eltérés csak annak megállapításában van. hogy kitől származik az intézmény. Ha azonban el is fogadjuk a közfelfogást alaptételül, még korántsem következik belőle, hogy minden magyarországi város idegen eredetű volt. Az a három évszázad, amelyet a magyarság a honfoglalástól a XIII. század elejéig mai hazájában eltöltött, oly rendkívül hosszú idő, hogy eleve is valószínű: a város-1 Die Entstehung des Städtewesens in Südosteuropa. Breslau u. Oppeln, 1 k. 116. 1. 2 A magyar várostörténet első fejezete. Századok, 1934.
