Századok – 1944

Tanulmányok - GALLUS SÁNDOR: Az őstörténelem módszertani alapjai 351

AZ ŐSTÖRTÉNELEM MÓDSZERTANI ALAPJAI 355 nek uralma továbbra is biztosítva van. Ellenkező esetben az eredeti táj ősnépei és kultúrköre túlburjánozzák a behatolókat és a terjeszkedés újra a semmibe vész. Mindennek meg kell, hogy legyen a megfelelő formatani (tipológiai) vetülete is. A történelmi tér területi változásainak meghatározása és megfelelő elemzése az őstörténelem eseményeinek meghatározásában elsőrendű forrásértékkel bír. Az itt kifejtetteknek megfelelően alakíthatjuk ki az egyes népek „történelmi terének" fogalmát is, mint a történelmi szemléletmód alapfogalmát. Ennek megfelelően a fentebb tárgyalt történelmi tér, amelyben egy kultúrkör helyezkedik el, illetve találja meg egyensúlyát, gazdag, összelett fogalom. A kultúrkör történelmi tere tehát egyes népek történelmi terére bontható. II. A „kultúra" és a „nép" fogalma Az ősrégészet már régen megfigyelte azt a jelenséget, hogy a földbe került leletek között rendszeresség tapasztalható. E rendszeresség abban nyilvánul, hogy a lelt tárgyak halmaza (sírok, telep és raktárleletek, szórványleletek stb.) egymástól jellegzetesen elkülönülő leletösszességekre (leletegyüttesekre) bomlik. E 'leletegyüttesek mindegyike tárgyi formáiban, díszítéselemeiben, megfigyelhető vallási és rituális jellegzetességeiben teljes belső (lényegbeli) és külső (tipológiai) azonosságot mutat. Individualitása, egyedisége tehát jellegzetes módon megkülönböztethető az összes többi lelet- és jelenség-együttestől. Az együttes tehát bizonyos összefüggő területen állandóan megismétlődő azonos jelenségek és tárgyak halmaza. Lényeges kritérium a teljes, minden apróságra is kiterjedő azonosság, mert ez különbözteti meg e jelenséget az előbb tárgyalt „kultúrkör" fogalmától. Ezeket az együtteseket a régészet „kultúra" elnevezéssel látta el. így alakult ki a „bükki kultúra", „Lengyel kultúra" stb, fogalma. A „kulturák" tárgyi és formatani meghatározásához, területi elterjedésük felvázolása, a „lelettérkép" is szervesen hozzátartozik. A „kultúra" fogalmát tehát így definiálhatjuk: jellegzetesen ismétlődő, jellegzetes földrajzi területet fedő, azonos tárgyi és lelki típusokat mutató lelet és észleletegyüttes. E jelenségnek a „kultúra" névvel való jelölése nem mondható szerencsésnek. E szó ugyanis más tudományok területén már korábban sajátos jelentést nyert. Márpedig e fogalom úgy, ahogy azt a néprajz, művészettörténet, vagy a kultúrmorfológia használja, lényegesen más tartalmakkal telített. így tehát egyáltalán nem biztosítható, hogy a szó és fogalom használatánál mindenki ugyanarra gondoljon, vagy mindenki ugyanabban az értelemben használja. Az ősrégészek tulajdonképen a „kultúra" szó közkeletű tartalmát önkényesen megszükítették és meglehetősen materiális irányba fejlesztették. Az ősrégészet szóhasználatának igazi jelentősége tulajdonképen nem több, mint „individuálisan elkülönülő