Századok – 1944

Ismertetések - Salacz Gábor: Bánffy Dezső római akciója a néppárt ellen. Ism.: Tóth László 281

г01лт1к aï töbténet 281 POLGAR VILMOS: MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYAROK A XVII. SZÁZADI OLASZ KÖZVÉLEMÉNYBEN. Pannonhalma 1942, Sárkány-ny. 56 1. 8°. -— (Pannonhalmi füzetek 31.) Р. értekezése rövid bevezetés után három fejezfctre oszlik. Miután ugyanis tárgyának lényegét megjelölte és a vizsgálandó korszak határait 1590—1710-ben állapította meg, az első fejezetben azt fejti ki, hogy milyen irányú volt az olasz érdeklődés Magyarország iránt a XVII. században. A humanisták tudományos és mecénás után kutató érdeklődése mellett e kor embereit különösen azért érdekelte hazánk sorsa, mert területén dúlt a küzdelem a keleti vész, a török hatalom terjeszkedése ellen, mely a nyugat népeit is elárasztással fenyegette. A következő két fejezetben P. számon veszi az idevonatkozó irodalmat. Jó kritikai érzékkel különválasztja az országunkra vonatkozó rnoncgráfiákal azoktól a XVII. századi olasz munkáktól, melyek az egyetemes történet tárgyalása során ejtenek csak szót hazánkról. Külön tárgyalja a magyarországi eseményekre ,vonatkozó époszokat meg alkalmi költeményeket, a török ellen való harcra buzdító propagandisztikus röpiratokat és beszédeket, az irodalmi igényekkel fellépő útleírásokat, végül az aktuális haditudósításokat és a folyó eseményekről beszámoló újságlapokat. ' A szerző tisztában van azzal, hogy bolognai, velencei és hazai könyvtárakban folytatott kutatásaival korántsem merítette ki teljesen az idevonatkozó anyagot, de nagyjában mindent ismer, miről eddig csak elszórt adataink voltak. Erdeme, hogy a nagyon sokszerű és legtöbbször aktuális eseményekhez tapadó nyomtatványokból le tudta vonni a tanulságokat arra vonatkozólag, hogy milyen képet alkothatott magának egy XVII. századi olasz ember a magyarról, országának túlzott hírű gazdagságáról, — jellemének, szabadságszeretetének, harciasságának jó, vagy politikai élet szempontjából hátrányos oldalairól. A Thököly-felkelés olaszországi visszhangja is jó megvilágításba kerül. P. munkájának e megállapításain az anyag teljesebb ismerete alig fog változtatni KOLTAY-KASTNEK JENŐ (Szeged) SALACZ GÁBOR: BÁRÓ BÁNFFY DEZSŐ RÓMAI AKCIÓJA A NÉPPÁRT ELLEN 1895-BEN. Budapest 1943, Stephaneum-ny., 27 1. 8°. — (Különlenyomat a Regnum Egyháztörténeti Évkönyvből.) A kiegyezés korának liberális kormányai, ha a belpolitikában katolikus oldalról nehézségektől tartottak, szívesen fordultak Rómához segítségért, hogy onnan szereljék le a magyar katolikusok megmozdulását. Ez nem volt minden belső ellentmondás nélkül, hiszen a liberális magyar kormányok a vatikáni zsinat óta legtöbbször idegenkedve tekintettek a Vatikán politikája felé. Súlyosabb kihatású kultúrharc kitörését sem a magyar katolikusok akkor még szervezetlen tömegei, hanem főként Ferenc József személyes állásfoglalása akadályozták meg. A magyar kormány a Szent Székkel a dualisztikus rendszernek megfelelően a közös külügyminiszter útján kereshetett kapcsolatot. Ez minden ilyen kezdeményezést meg is nehezített, mert a monarchia külügy- t. miniszterének minden ilyen akciónál az egyetemes politikai szempontokat is figyelembe kellelt vennie. Már pedig az osztrák kormány egyházpolitikája a kilencvenes években a keresztényszocialisták fellépése nyomán sokban eltért a magyar kormány akkor különösen liberális, olykor már radikális színezetű egyházpolitikai felfogásától. S. nagyértékű egyházpolitika-történeti tanulmányai során ez alkalommal azzal a kísérlettel foglalkozik, amelyet Bánffy Dezső 1895 elején a katolikus néppárt törekvései ellen a pápánál kezdeményezett. Bánffy az osztrák-magyar diplomácia útján azt szerette volna elérni, hogy a pápa tiltsa meg a magyar püspököknek a néppárt támogatását. Miután az osztrák keresztényszocialisták akkor egyben-másban demagógikus magatartási tanúsítottak és ezzel az osztrák püspöki kar, sőt Róma kritikáját is magukra vonták, Bánffy hasonló lehetőségek felvetítésével akarta a magyar néppártot is a Vatikánban jóelőre diszkreditálni. Ez azonban nem sikerült. Rómában tisztán látták, hogy a nép-