Századok – 1944

Ismertetések - Magyar Művelődéstörténet V. Ism.: Hermann Egyed 273

ISMERTETÉSEK MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET. Szerk. Domanovszky Sándor, Balanyi György, Szentpétery Imre, Mályusz Elemér, Varjú Elemér. V. kötet: Az új Magyarország. Szerk Miskolczy Gyula. Budapest é. n. Magyar Történelmi Társulat, 684 1., 30 mell., 4°. Lukinich Imre a Magyar Történelmi Társulat 1942. évi működéséről tartott beszámolójában, bejelentvén a Művelődéstörténet ötödik, befejező kötelének megjelenését, jogos elégtétellel mondhatta: „A kiadvány a béke éveiben kétségkívül1

tudományos esemény lett volna; most a fegyverek zajában termé' szetesen más események állnak a közérdeklődés előterében, mindamellett le kell szegeznünk azt a tényt, hogy a tartalmat és a kiállítást tekintve, az utolsó évek folyamán ennél szebb és értékesebb sorozat nem jelent meg a magyar könyvpiacon." A Társulat e kiadványával valóban rácáfolt az „inter arma . . ." közmondásra. Az ötödik kötet az „új Magyarország" korát tárgyalja. A modern magyar állam kialakulását Miskolczy Gyula mutatja be (A modern államberendezés kora) fölényes tárgyismerettel, jórészt sokéves saját kutatásai alapján. A magyar állam ebben a században lényegbevágóan alakult át, hiszen rendi struktúrája eltűnt, de az új állam is a régi alapokon épült fel. Ez a magyarázata annak, hogy az átalakulás 48-ban forradalomszerű hirtelenséggel, de mégis alkotmányosan folyt le. Ha a nemzeti erők szabad működését külső gátak nem akadályozták volna (Bécs, а nemzetiségek), az alkotmányreformok néhány lusztrum alatt bizonyára a békés fejlődés útján is megvalósultak volna. Az abszolutizmus sem tudta végleg eltemetni a magyar alkotmányt, s a kiegyezés sem Bécsnek, sem a nemzetiségeknek, sem a magyarság nagy részének nem kellett, s a nemzet erejét ettől kezdve végzetesen igénybe vették a közjogi harcok és a nemzetiségi kérdés, mely utóbbiban, M. szerint, nem érvényesült a magyarság ősi politikai érzéke. A világháború politikai iránytalanságban érte a nemzetet, de a megpróbáltatásokon hallatlan erővel lábolt át és a legyőzött nemzetek közt szinte példátlanul, vissza tudott térni régi alkotmányos berendezkedéséhez is. Még a török világnál is gyökeresebb átalakulást hozott a XIX. század a magyar kultúrtájban. Ezt a változtatást írja le szemléletesen Mendöl Tibor (A mai kultúrtáj). Most csökkent le erősen a nyugatról keletre haladó ősi „kultúrlejtő". A Dunántúl és a Kis-Alföld fölénye ugyan némileg most is megmaradt, de az Alföld és a hegységkeret területe ma már gazdaságilag kiegészítik egymást. A gazdasági átalakulás folytán megindult a belső népvándorlás és ezzel kapcsolatosan a városodási folyamat. A természeti, gazdasági, politikai, szellemi és nemzeti erők hatására kialakult az ország természetes centruma, Budapest, M. szerint szinte inár a természetes feltételeket meghaladó mértékben. Végítélete a fejlődésről mégis az, hogv „ami akkor létesült, lehet hiányos, sorrendjében eltévesztett, de kevés kivétellel csak kiegészítésre szorul, s korántsem érett meg a lebontásra". A nemzetiségi kérdés megoldhatatlanságának okait tárjí fel nyugodt tárgyilagossággal Párdányi Miklós (Nép, nemzet, nemzetiség). Az öntudatra ébredt nemzetiségek Bécstől várták nemzeti igényeik kielégítését, de csalódtak. 48 után nemhogy közjogi és területi autonómiát nem kaptak, Bécs még nyelvi követeléseiket sem teljesítette. Az önrendelkezését visszanyert magyar állam méltányos nyelvi törvénye sem kellett nekik, így érthető, hogy a passivi-