Századok – 1944
Ismertetések - Magyar Művelődéstörténet V. Ism.: Hermann Egyed 273
274 m űvelődéstőrténet tásba vonult nemzetiségekkel szemben a magyar állam is letért a 68 as törvény által kijelölt útról, különösen az iskolák tanítási nyelvében és államii ellenőrzésében, bár egyes külföldi államokhoz viszonyítva akkor is humánus módon és mértékben. A nemzetiségi intelligenciák széleskörű asszimilációja a lelkes magyarokat nagy örömmel töltötte el, de meggátolni mégsem tudta, hogy a század fordulójára a nemzetiségek élén is ki ne alakuljon öntudatos vezető réteg, mely szemét már nem Budapestre, hanem idegen fővárosokra függesztette. Hajnal István módszerének és szempontjainak eredetiségével bizonyára minden szakembert is lekötő értekezésében (Az osztálytársadalom) a magyar társadalom alakulását mutatja be. A rendi társadalomból az erők képességének szabad versenyén álló, de tökéletlenül kifejlődött osztálytársadalom lett. A vezetőréteg azonban még a század fordulóján is a nemesi (az első polgári miniszter, Wekerle Sándor, 1889-ben, de „természetessé" a polgári miniszter alakja csak a XX. század tízes éveiben leszi). A vidék ideálja ekkor is a dzsentri marad, s a szakszerű területen élő tanult embereknek sem szakképzettségük ad öntudatot, lvanem az, hogy az „úriember" meghatározhatatlan fogalma alá tartoznak, akiknek különben annál kevesebb a társadalmi értékük, minél közvetlenebbül kell a néppel foglalkozniok. A munkásság sem lesz igazi társadalmi szervezet, hanem a munkaerő egyszerű halmaza marad, mert hiányzik társulásából az, ami a külföldi munkásnak akkora erőt ad: a szakszervezettség. H. szerint ez még lényegesebben határozza meg a magyar munkás társadalmi helyzetét, mint az aránylagos szegénysége. A magyar parasztságban sem fejlődhettek ki a nyugati agrártársadalom erős összefüggései, mert a magyar agrártársadalom sem „összefüggő, egymásba illeszkedő, egymás munkahelyét biztosító, s egymástól szakmunkát kívánó szervezet". Márpedig —- mondja tovább H. — „az igazi népi szellem és erő" nem valami „misztikus lelkiségben" gyökerezik, hanem a természethez sokoldalú életformákkal foglalatossággal való illeszkedésben". Az igazi, fejlődésképes szakszerűséghez „történelem", tradíció is kell, mert ez a szakszerűség „nem a hasznos kalkulációban, hanem az emberi tevékenység társadalmiias megbecsülésében rejlik". Ungár László (Kapitatisztikus gazdálkodás) azokat a lázas erőfeszítéseket vázolja, melyekkel Magyarország gazdasági elmaradottságát iparkodott behozni. Érdekes, hogy a század elején elméleti síkon, magyar emberek tollából mennyi szakkönyv iparkodik ezt a törekvést előmozdítani (kiválik közülük Széchenyi előfutára, Berzeviczy Gergely). A kiegyezésig azonban csak az agrárgazdálkodásban folyamatosabb a fejlődés, bár ezt is ismételt dekonjunktúrák szakítják meg. A magyar ipart ekkor, is Bécs nyomta, a kereskedelemhez viszont a magyar embernek nem volt érzéke. A változást az iparban és kereskedelemben a kiegyezés után főképen az egész nemzeti gazdálkodás irányítására egyre nagyobb befolyást gyakorló bankok hozták meg. Magyarország ekkor lett agrár- és iparállam és a világgazdaság részesévé. Amit Hajnal, a társadalombölcselő, mélyretekintő szemével gyökereiben vizsgál, azt Trócsányi Zoltán (Üj életformák) a társadalmi osztályokban színes adatokkal megvalósulásában mutatja be. A rendi társadalom merev elválasztó falai csak a kiegyezés után kezdenek ledőlni. Ekkor — a főnemesség kivételével — felülről lefelé és alulról felfelé nivellálódási folyamat, de egyúttal differenciálódás (szabad, művészi pályák, nők az ipari munkában és a hivatalnoki pályákon) és hasadás következik be a magyar társadalomban urak és nép (parasztság és munkásság), Budapest és vidék, a nacionalista és internacionalista körök között. Szellemi téren a XIX. század a barokkot leváltó felvilágosodás, liberalizmus és demokrácia jegyében áll. Mint Tóth László széles áttekintéssel kifejti (A vallásos szellem), egyik sem kedvezett a vallásos életfelfogásnak. Kárát vallotta a katolicizmus, melyet különben a század közepéig a jozefinizmus egyházpolitikája is béklyóba vert, de a protestantizmus is. A századeleji erőtlen uniós kísérletek után a gyakorlatilag vallási indifferentizmust jelentő liberalizmusban találkozik sok katolikus és protestáns magyar, s a vallási problémák a fórumon (országgyűlésen) pusztán hatalmi kérdésekké váltak a felekezetek között. A kiegyezés után a magyar álLam hivatalosan is libera-