Századok – 1944

Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1

24 ]>EÉK JÓZSEF országban végbement.7 6 Ezért volt szükség arra a fikcióra is, hogy az Aba Sámuel—III. Henrik-féle lándzsa egyúttal a magyar király­ság hagyományos inszigniuma. Feltűnő mindenesetre, hogy a pápa későbbi leveleiben erre az érvre nem tér lőbbé vissza, noha egyéb­ként erőteljesen hangoztatja Szent Péternek az országhoz való jogait.77 Szabad-e ebből a magyar ellenállásra, t. i. arra következ­tetnünk, hogy a lándzsának királyi avató jelvénnyé való előlép­tetése nem nyert elismerést? Nem tudjuk. Annyi azonban alig vitatható, hogy VII. Gergely levele a benne foglalt állításokkal együtt elsősorban nem a három évtizeddel előbbi magyarországi események forrásának, hanem a gregoriánus pápai politika emlé­kének tekinthető s így nem állítható szembe az egykorú kútfők negatív tanúságával.78 Az egyes forrásadatok kritikai értelmezése után fel kell vet­nünk azt az általános kérdést is, hogy vájjon jogunk van-e a lándzsának főhatalmi jelvényként való alkalmazásából király­avató jelvényként való alkalmazására visszakövetkeztetni? Lehe'ne ugyan arra gondolni, hogy „a királyavatás és trónfosztás, illetve hűbéri meghódolás csakis befogadott és jogszerűen használt jelvé­nyek színe alatt történhetett",7 9 ennek azonban éppen az ellen­kezője bizonyítható. A lándzsának, mint a hatalomátruházás szimbólumának alkalmazása eredetileg frank és longobárd jellegze­tesség volt; onnan terjedt át Németországba, míg a többi germán nép megtartotta a maga különféle jelvényeit.8 0 A sajátos német fő-76 L. erre Hóman—Szekfű, Magyar Történet I5 338. kk. és F. Si§ié, Ge­schichte der Kroaten I 285. kk. 77 Regstrum II, 63; II, 70 id. h. 218. és 229. kk. 78 A lándzsa magyarországi haszná'atára vonatkozó kútfők között külön csoportot alkotnak azok a lüttichi évkönyvek, melyek a ménfői csata rövid, de téves kronológiájú (1043) regisztrálása során Aba lándzsájáról mint insigne regis-TÖ\ emlékeznek meg (Annales Leodienses. MGSS IV 19. 1. és Annales S. Jacobi Leodiensis u. о. XVI 638). Sigbertus Gemblacensis idevonatkozó későbbi tudósítása (u. о. VI 358) — melyre Tóth Z. ismételten mint perdöntő bizonyí­tékra hivatkozik — e forrásokból származó szószerinti átvétel csupán. Ez a német történet szempontjából sem jelentős annaliszt ka (Wattenbach—>R. Holz­mann: Deutschlands Geschichtsquellen 1/1, 139. 1., 190. jegyzet), magyar vonat­kozásaiban sem tekinthető elsődleges s feltétlen hitelt érdemlő forrásanyagnak. Még akkor is, lia az insigne regis kifejezést szószerinti értelmével ellentétben királyavató jelvénynek fordítjuk, ez sem bizonyít többet, minthogy az évkönyv­írót a magyar események előadásában is a lándzsa németországi szerepe be­folyásolta. Tóth Z. egyébként Péter és Aba Sámuel korát illetően szintén „bizo­nyos német tendenciával gyanúsítható megemlékezésekről" (I 63.) beszél, 4?az e forrásanyag értékét nem becsüli sokra. Sigbert politikai beállítottságára v ö. Wattenbach—Holzmann, Geschichlsquellen 1/4, 732. 1.: ,.So ist Sigebert aus inneren religiösen Gründen der Vorkämpfer für Kaiser und Keich in der Aus­einandersetzung zwischen Staat und Kirche geworden". Műve Molinier véleménye szerint (u. о. 734. 1.: 298. j.) is: „ein repräsentativer Ausdruck der Weltstel­lung des Reiches". 7'J Tóth Z. II 14. 1. 80 Schramm, Geschichte des englischen Königtums I 2. kk., Brackmann, Die politische Bedeutung der Mauritius-Verehrung im frühen Mittelalter. SB Preuss. Akad. Phil.-Hist. Kl. 1937, XXX 294. 1. ;

Next

/
Thumbnails
Contents