Századok – 1944

Tanulmányok - GÁRDONYI ALBERT: Magyarország középkori fővárosa 219

magyarország középkori fővárosa 229 pontban az uralkodó székvárosának tekintették.4 9 Székvárosának nevezte Budát II. Lajos király 1521. június 29-én a pápához inté­zett levelében,6 0 melyben azon felfogásának adott kifejezést, hogy Belgrád eleste után Buda is török kézbe fog kerülni. Budáról indult végzetes kimenetelű mohácsi útjára 1526. július 20-án II. Lajos király5 1 s innen menekült 1526. augusztus 30-án az immár özveggyé lett magyar királyné, hogy ne lássa többé viszont hajdani székvárosát.52 Ennek ellenére sem ment egyhamar fele­désbe Buda királyi székhely jellege, mert Ptolemaeus latin fordí­tásának 1545. évi kiadásában (28. 1.) Budáról még mindig azt olvashatjuk, hogy a magyar királyok székhelye (Curia Buda Offen = Hungáriáé regia), pedig ekkor már a török volt benne az úr. Amióta Buda lett az ország fővárosa s a királyi udvar állan­dóan a budai várban tartotta székhelyét, a források különbséget szoktak tenni a polgári város (civitas) és a királyi vár (regia) között, amely utóbbi külső megjelenésében mindinkább fényessé lett s különösen Mátyás király építkezései emelték nagyban a fényét. Callimachus ,,De rebus a Vladislao rege gestis" című mű­vében úgy írja le I. Ulászló király budai bevonulását, hogy elő­ször a polgári városban fogadták s azután vonult be a királyi várba. Galeotto a királyi palotát jelölte meg a regia névvel,53 mikor a váci püspöknek azon szokásáról emlékezett meg, hogy a királyi palotában állandóan olvasott. Bonfini a királyi várra al­kalmazta a regia kifejezést,54 mikor Hunyadi János fiainak el­fogatásáról számolt be. Tuberonál a regiának nevezett királyi palotát5 5 hagyta el a reményeiben csalódott Beatrix királyné s a polgári város egyik házába költözött át. Velius Ursinus szerint 1527-ben Ferdinánd nem csupán a várost, hanem a királyi szék­helyül szolgáló várat is harc nélkül szállotta meg58 s a várnagyi tisztet Nádasdy Tamásra bízta. Wernher „De admirandis Hun­gáriáé aquis" című művében részletesen felsorolta azon indoko­kat, melyek a magyar királyokat arra bírták, hogy Budát válasz­szák királyi székhelyükül57 s a vár alatti melegforrások „királyi 49 Inter ceteras istius regni eivitates solium regale tronusque regius appellatur. 50 Pray: Epistolae procerum I. k. 1(53. 1. qua quidem arce expugnata Budám, ubi mihi regia sedes est, perventurum miniatűr et praedicat. 51 Mohácsi emlékkönyv 204. 1. 52 Jászay: Magyar nemzet napjai V. 1. 53 De dictis et factis capite XXXI. 54 Decadis XXX. libro 8. quum in regiam venissent ex composito porlae clauduntur et a praetorianis militibus capiuntur conjiciunturque in carcerem. 55 Cômmentariorum libro I. paragraphe 12. 80 Lib. I. civitatem et arcem — regia ea sedes est — regis ipsius in fidem et potestatem tradiderunt. 57 Buda, quam Hungáriáé reges ob loci situm, opportunitatem et amoe­nitatem merito pro regia habuerunt.

Next

/
Thumbnails
Contents