Századok – 1944
Tanulmányok - NEMESKÉRI JÁNOS: Ivád község – Ivády család 192
IVÁD KÖZSÉG IVÁD Y CSALÁD 199 replő családtagokat említi meg, ugyanakkor a szegényebb és a paraszti sorba jutott családtagokat teljesen elhagyja. Az ilyen családtörténeti kutatás élettelen nevek, örökségek, elzálogosítások regisztrálására szorítkozik s figyelmen kívül hagyja mindazokat a l'ontosabb és egyben érdekesebb adatokat (életrajzi adatok, születés, házasság, halálozás, betegség, rokonházasság, családi állapot, foglalkozás, stb.), amelyeknek segítségével megeleveníthetjük egy Család, illetve jelen esetben egy község biológiai múltját. A genealógiai táblázatnak most csak férfiágon összeállított részletét van módomban közölni, mert a női ággal kiegészített és az összes született, illetve Ivády-családdal kapcsolatba került egyéneket tartalmazó genealógiai táblázat oly terjedelmes, hogy annak közlését ezúttal mellőznöm kell. A rendelkezésemre álló levéltári anyag, valamint a dr. Kovács Márton által végzett további levéltári kutatásokban kinyomozott periratok és végül a pétervásárai rk. plébánia anyakönyveinek alapján összesen 2458 az Ivády-családhoz tartozó, illetve az Ivády-családdal kapcsolatos egyént sikerült felkutatnom. A 2458 egyén időben 1580—1942 közf élt, illetőleg él. A 2458 egyén közül 1978 egyéni sikerült a genealógiai táblázatba besorolnom. A hiányos adatok, valamint a névegyezések miatt 315 Ivády-egyént és 165 az Ivády-családdal kapcsolatos idegent csak jegyzékbe vettem. A genealógiai táblázat összeállításában a ma élőkből indultam ki és az anyakönyvi bejegyzése-* ken át kerestem meg a nagyszülőkön, dédszülőkön, ükszülőkön keresztül a már genealógiailag ismeretes ősökkel a kapcsolatot. A táblázat összállításában rendkívül jó támpontot nyújtott az a körülmény, hogy az Ivády-nemzetség hadakra különül és így az igen gyakori névegyezések esetében is lehetséges volt a kapcsolatok kibogozása. • Az Ivády-nemzetség 21 hadra különül el (József, Esküdt [Lászlódeák], Birka, Bialos, Páldeák, Antal, Kutri, Dávid, K< vá< , Ignác, Tamás, Veres, Sulyok, Laci, László, Sütő, Száka, Epró, Hegyi, Borsos, Péter), amelyek közül kettő, a József és a Száka hadak, férfiágon kihaltak. Az első hadmegnevezés 1776-ból ismeretes, amikor is Koczián Klára férjét említi egy perirat Ivády Pál (Páldeák) névvel.1 5 A hadak megnevezése, illetve neveinek rendszeres használata az 1800-as évek elején válik általánossá. A felsorolt hadak közül József, Esküdt, Birka, Bialos, Páldeák, Sulyok hadak Ivády György (a három ős közül a legidősebb) leszármazottaiból alakultak ki és pedig olyképen, hogy az Esküdt (régi nevén Lászlódeák), Bialos és Sulyok hadak már az 1740-es években különülnek el, a Páldeák had az 1760-as években, míg a Birka had gyenge biológiai vitalitásának megfelelően alig különült el még mind a *mai napig. János őstől leszármazó hadak a következők: László, Sütő, Péter, Borsos, Laczi, Epró, Száka, Hegyi, Antal, Kutri, 15 Hevesmegyei Levéltár Eger PP. 2087/12. sz.