Századok – 1944

Tanulmányok - NEMESKÉRI JÁNOS: Ivád község – Ivády család 192

200 NEMESKÉRI JÄNOS Dávid, Kovács. A felsorolt hadak közül a János ős unoká­jától származott le már az 1720-as évek elején a Hegyi had. Ez a had ennek a családi törzsnek a tengelye. A László, Sütő; Péter hadak az 1780-as években különülnek el. Ugyanebben az időben alakulnak ki a Dávid és Kutri hadak, az utóbbiból később válik el a Kovács had. A Borsos, Péter, Laci. Antal, Epró hadak elkülönü-' lése az 1800-as évek elejére esik. A Száka had korán, még az 1750-es években alakul ki, de a gyenge vitalitás miatt, már az 1870-es években a had férfiágon kihal. Az utolsó Száka hadhoz tartozó Ivády férfi Rómában halt meg mint pápai testőr. Gergely leszármazottai ma három hadra különülnek: Ignác, Tamás és Veres hadakra. Az 1720-as években még csak két ágra oszlik a leszármazás, majd Gergely dédunokájától Imrétől szárma­zik le a Tamás had és Istvántól a Veres had a 1830-as évek végén. Rendkívül tanulságos a hadak neveinek eredete. József, László, Péter, Dávid; Ignác, Tamás hadak nevei a hadak elkülönülésének idejében élt ősöktől származnak. A Lászlódeák és Páldeák had­megnevezés eredete az, hogy az illető hadak ősei tanultak, azaz deákok voltak. Sulyok hadmegnevezés Gergely ős feleségétől szár­mazik, akit Sulyok Judithnak hívtak, hasonló ehhez a Borsos had eredete is, amennyiben az Imre ős feleségét hívták Borsos Zsuzsán­nának. Foglalkozásból eredő hadmegnevezések a Bialos (Bivalyos), Sütő és Kovács hadak. Mindhárom hadban volt oly ős, aki a had­nak nevet adó foglalkozást űzte. Hegyi had nevét onnan kapta, mert szálláshelyük a falu fölött emelkedő magaslaton a „hegyen" van. Veres, Kutri és Száka hadak neveinek eredetét nem ismerem. A had megkülönböztetést ma is használják a vezeték- és kereszt­név között (pl. Ivády veres Károly, Ivády kutri József). A név­egyezésekből eredő zavarokat így kerülik el. A hadak nagyságára, illetve biológiai súlyára vonatkozólag láblázatot állítottam össze. A táblázat három nagy részre tagoló­dik. Az első három oszlop a szóbanforgó .liad tagjait részletezi nem szerint, esetszámban, százalékban és összegben. A hadak többsége olyan, hogy a szóbanforgó had tényleges családtagjainak száma 65%-on felül van, sőt a különben is igen népes Páldeák had tényleges létszáma 187 egyén, azaz 80'41%. Az átlag a többi had esetében is magas. 70—73%. A tényleges, a hadhoz tartozó egyének száma József (62-27%). Antal (68-52%), Ignác (64-89%), Laci (68-57%) hadak esetében a legkevesebb. E tény nemcsak arra utal, hogy e hadakban a legtöbb az idegen vagy máshadbeli be­házasodás, hanem, hogy azok esetében a legkisebb a szaporodás, azaz a gyermek. A Páldeák, Sulyok, Esküdt hadak ennek ellen­kezőjét mutatják, mindhárom esetben a tényleges hadbeliek a had teljes létszámának 3Д részét alkotják. A táblázat második három oszlopa a szóbanforgó hadba házasodott, illetve férjhezment más liadbelieket foglalja magában. Az összeházasodások első számszerű összehasonlítására itt nyílik alkalom. A máshadbeliek száma leg-

Next

/
Thumbnails
Contents