Századok – 1944
Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1
18 ]>EÉK JÓZSEF birodalmi lándzsának Szent Mauriciushoz való kapcsolása az: Ademarral egykorú íróknál nem fordul elő,4 S ami annál figyelemreméltóbb, mivel az A szöveg a C-vel ellentélben következetesen csak mint „szent lándzsá' -ról beszél erről a jelvényről. Tóth Zoltán azonban más oldalról is megkísérli a késői kompilátor hitelességének bizonyítását. E szövegezés szerint a lándzsát még Szent István atyja, Géza fejedelem kapta volna III. Oltó császártól. Mármost arra hivatkozva, hogy „az ősi magyar tudat nem tett különbséget Szent István és Géza uralmának természete között", elfogadja ennek az adatnak helyességét.49 Minthogy szerzőnknek e tárggyal részletesen foglalkozó akadémiai értekezése nem jelent meg, egyelőre nem kívánok az eddig felhozott — egyébként kevéssé meggyőző — forráskritikai érvekkel vitába szállni. Egyetlen pillantás III. Oltó politikai fejlődésére e nélkül is elegendő ahhoz, hogy e hipotézist hipotézissel erősítő állítás tarthatatlanságáról meggyőződjünk. A lándzsaajándékozásnak ezesetben mindenesetre Géza fejedelem halála, vagyis 997 eleje előtt kellett megtörténnie. Ez az időpont viszont oly határt jelöl, amelyen innen az új birodalmi politika gondolatkörének nemhogy kialakulásáról, de még csirázásáról sem beszélhetünk. Schramm50 és Brackmann51 egybehangzó véleménye szerint ugyanis III. Oltó uralkodásának első két esztendejét az újítások teljes hiánya s a régi politikai koncepció követése jellemzi. Fordulat e tekintetben csak 997/98 telén következett be, midőn az ifjú császár az antik világért és annak lenovációjáért lelkesedő Gerbert, a későbbi II. Szilveszter pápa hatása alá került. Ezt felismerve Géza és Szent István egyszerű összetévesztésében aligha kereshetjük a késői kompilálor egykorúságának, jólértesültségének vagy a régi magyar hagyománnyal való összhangjának bizonyítékát. Bárhogy nézzük is a dolgot, változatlanul jogos az a reménység, hogy а С szöveg, mint a császári lándzsaadományozásnak és Szent István lándzsahasználatának egyetlen tanúja „végleg töröltetik az e kori magyarnémet kapcsolatok kútfőinek sorából."52 Ezekután természetes, hogy a továbbiakat illetően is másként ítélem meg „a magyar lándzsajelvény XI. századi valóságát". Min-48 Ennek egyetlen bizonyítékául Querfurti Brúnónak II. Henr'khez írott 1008-i levelére (Gombos, Cat. Font. I 429 1.) szoktak hivatkozni, melyben a következő szavakkal korholja a keresztény lengyelek ellen a pogány liuticokkal szövetkező királyt: Quomodo conveniunt Zuárasi vei diabolus,. dux sanctorum vester et noster Mauritius? Çua Ironie coeunt sacra lancea et qui pascuntur humano sanguine, diabolica vexilla? A szövegből kiderül, hogyha egymás mellé is került Szent Mauricius, mint Magdeburg s így a keleti misszió védszentje s a szent lándzsa, mint a keresztény birodalom jelvénye, Brúnó még nem tekinti a lándzsát, melyet egyébként is csak mint sacra lancea-t említ, Szent Mauricius attribútumának. V. ö. még id. értekezésem 9. 1. 6. j. 49 II 15. 1. 50 Kaiser, Kom, Benovatio I (1929), 97. kk. « Kaiser Otto III. stb. id. h. 9. I. " Id. értekezésem 11—12. 1.
