Századok – 1944

Ismertetések - Panaitescu; P. P.: Documentele ţării romăneşti I. Ism.: Elekes Lajos 141

forráskiadás 143 Lehetőleg eredeti alapján dolgozott —- ritka érdemként kell ezt megemlítenünk, minthogy a román oklevélkiadványok túlnyomó többségénél más a helyzet —, de teljesség kedvéért azokat az okleveleket is felvette gyűjteményébe, amelyek csak regesta vagy suret (régi fordítás) formájában álltak rendelkezésére. Noha műve mind közlés, mind jegyzetelés tekintetében messze fölötte áll a román forráskiadványok átlagának, hibáktól nem egészen mentes; akad benne néhány elírás, amely joggal bántja a szemet. Szerinte például Bogdan vajdának 1512. márc. 25-én Bahluiu-ban (az eredeti szerint „ex oppido Bahlovie") kelt oklevele Hárlau-ban adatott ki (499. 1 ), 1510. szept. 26-án az erdélyi szászokhoz („parcium transsilvanarum Saxonibus") írott levele a szebenicknek szólt (497. 1.) stb. Az 1510. évi lengyel-moldvai béketárgyalásokat irányító magyar kiküldöttek nevét „Ujvalt Corlätesc", ill. „Bilai Bárliba§a" formában közli (461. 1.), ami mindenképen téves, mivel az eredetiben a két név „pana Uzvalta KorlatsAogro", ill. „pana Bilai Braliba§a" alakban szerepel. Egyébként sincs oka a nevek elrománosítására, hiszen magyar kiküldöttekről van szó s nyilvánvaló, hogy nevüket csak a szláv írnok csavarta ki, úgy, amint az ő fülének jobban megfelelt. Hogy eredetiben hogy hangzott, azt C. nagyon könynyen megállapíthatta volna, ha megnézi azt a gyűjteményében mindössze pár lappal előbb található (453. 1.) levelet, amelyet a magyar király követei: Osuxddus de Korlathkew és Barnabas Belay 1509 dec. 12-én Suceavából, a moldvai fővárosból írtak Beszterce városának, egy üzenetüknek az erdélyi vajdához való eljuttatását szorgalmazván Ennek s az előbb említett oklevélnek egybevetéséből kétséget kizáróan kiviláglik, hogy a király küldöttei Korlátkövi Osvát tatai várnagy és Bélay Barnabás Szörényi bán: magyar urak voltak. P. havaselvi „Codex Diplomaticus"-ában, nvnt a kiadványát bevezető és befejező magyarázó részekből kitűnik, a havaselvi vajdaság belső vonatkozású okleveles anyaga kap helyet az 1369—1508. évek közt. Az első, 1938-ban megjelent kötet tartalmazza az 1369—1490. évek anyagát, a második, amelyről a könyvforgalomban is súlyos nyomokat hagyó háborús nehézségek miatt nem állt módunkban megállapítani hogy megjelent-e, vagy mint annyi más, értékes kezdeményezés, befejezetlenül maradt, az 1491—1508. évek anyagát s a két kötet mutatóját foglalja magában. A kötet bevezető tanulmánya rövid áttekintést ad a havaselvi oklevélközlés fejlődéséről, amiből, mint látszik, elsősorban idegenek: az orosz Venelin, a bulgár Miletic és Agura vették ki részüket, természetesen nem annyira a román történettudomány szempontjainak, m'nt főképen a maguk egvéni érdeklődésének megfelelően. Román részen a rendszeres munkát Hasdeu közlései indították el. amelyeknek sok módszeres hibájuk me'lett megvolt az az érdemük, jhogv már román fordítást is adtak. P. felhasználta az előző közléseket, de állítólag mindegyiket ellenőrizte, amellett több kiadatlan oklevelet is közölt. Tárgyához, a belső vonatkozású oklevelek közé sorolta nemcsak azokat az okleveleket, amelyek a havaselvi va idaság szűkebben értett területét illetik, hanem azokat is, amelyek az erdélyi Fogaras megye területére vonatkoznak abban az időben, amikor az hűbérként a vajdák birtokáhnn volt, valamint a magyar uralkodóknak hav^selvi belügyeket érintő kiadványait. Ilyenformán százhetvenkilenc oklevelet sikerült összegyűjtenie, amelyeknek több mint a fele már régebben megjelent nyomtatásban, tekintélyes része azonban csak most vált ismertté. P. átkutatta a bucureçti-i állami levéltár s a román akadémia anvngát s ezek me'lett néhány magángyűjteményt is. úívhngy anyaga, bár teljességre nem tarthat számot, a remélhető anyag javarészét felöleli. Egy kötetben összegyűjteni az első román állam belső történelének legfontosabb forrásait, olyan munka, amelynek jelentőségét a szerző jogos büszkeséggel mondja kétségbevonhatatlannak mind a román, mind az egyétemes délkeleteurópai történetkutatás szempontjából. Egyébként is elismerést érdemel a tudás és hozzáértés, amivel P. nehéz és nagyszabású munkáját elvégezte. A k'adás technikájában, valamint a szláv szövegek román fordításában sok olyan finomság mutatkozik, ami ezt a könyvet előnyösen különbözteti meg a román kiadványoknál megszokott átlagtól. Ilyen például az, hogy Havaselve hivatalos szláv nevét (Ungrovlachia) P. P