Századok – 1944

Ismertetések - Panaitescu; P. P.: Documentele ţării romăneşti I. Ism.: Elekes Lajos 141

142 forráskiadás A két kiadvány nagy értéket jelent, noha más-más szempontból. C. müve évtizedek óta folyó munkának betetőzése: megjelenése után már valóban elmondhatjuk, hogy ismerjük Moldva középkori oklevélanyagát. Az okleveleket kísérő gazdag jegyzetanyag külön említést érdemel: hely- vagy családtörténelmi kutató számára olykor egész monográfiával felér. P. célja más: egyszerre akarja adni Havaselvéről azt, amit Moldváról két kitűnő szakember, Bogdan és C. jóformán egész életük eredményeként adtak. Havaselvi „Codex Diplomaticus"-t kíván közzétenni, s ezt a nagy munkát részben el is végzi. Természetesen nem oly részletekbe menő alapossággal, mint C. C. anyaga tizenhárom év történetét öleli fel. Háborúkkal megszakított, nehéz időszak ez Moldva történetében, amikor az oklevéladásban olykor hoszszabb szünetek álltak be. Ennek ellenére nyolcvannyolc oklevél áll rendelkezésére. csaknem a fele annak a mennyiségnek, anrt P Havaselvén tízannyi időből tudott összegyűjteni. Ez nemcsak Moldva fejlettebb írásbeliségének a jele. hanem elsősorban annak, hogy az oklevéladás mindkét vajdaságban későn, a XV. század második felében kapott lendületet s ekkorról, valamint a következő század elejéről jóval több anyagunk van, mint a megelőző, hoszszabb időszakból. 0. gyűjtése, amely a román Akadémia, a bucure.^ti-i, ia§i-i, c.h;§ináu-i Állami Levéltárak anyaga mellett több más, kisebb egységre is figyelemmel volt, teljesnek tekinthető, noha nincs kizárva, hogy ismeret'en helyről, valamelyik család vagy kolostor levelesládájából újabb adatok fognak napvilágra kerülni, ezek száma aligha lesz jelentős és nem valószínű, hogy a C. kiadványában közölt adatokat, a belőlük megalkotható történelmi képet számottevő mértékben megmásítsák. Ami tárgyi megoszlásukat illeti, a nyolcvannyolc közül huszonegy külső területekre, Erdéllyel, Lengyelországgal való kapcsolatokra vonatkozik, hatvanhét pedig belső ügyekről: főleg birtokadományokról s birtokokkal kapcsolatos jogügyletekről, vásárokról, megerősítésekről szól. A két csoportot С. a megelőző kiadványokban megszokott módon, különválasztva közli, előbb a belső, azután a külső vonatkozású okleveleket. Közlési technikájában C. kialakult elveket követ. Sorszám, dátum, rövid regesta ulán következik az oklevél teljes szövege (szláv fogalinazású okleveleknél cirill betűkkel, s nyomástechnikailag lehetőleg az eredeti írástechnikai finomságainak megfelelően), majd a szlávnyelvű oklevelek után, amelyeknek elolvasása a román történészek tekintélyes részénél is nehézségekbe ütközik, azoknak teljes és lehetőség'g pontos román fordítása. Ezt követik a jegyzetek, amelyek bőségükkel minden más kiadványtól megkülönböztetik C. gyűjtéseit. Részletes adatokat tartalmaznak az oklevél eredetijének lelőhelyére és állapotára, esetleges átirataira, fordításaira s azok tévedéseire, majd az oklevél általános jelentőségére s a benne szereplő hely. és személynevekre vonatkozólag. Egyik-másik fontosabb bojárcsa'ádnak teljes nemzedékrendjét, többet szereplő birtokaik egész történetét megtaláljuk itt, olyan kimerítő adatfelsorolással, ami a kutatónak évek munkáját takaríthatja meg. C. külön kiemeli, hogy az oklevelekben foglalt személyekre és helységekre vonatkozólag -— amennviben azok egyáltalán azonosíthatók voltak — minden ismert adatot összeállított. Kétségtelen, hogy ezzel meglehetősen túllépte a forrásközlések megszokott kereteit, de az is bizonyos, hogy igen nagy szolgálatokat tett népe történetírásának,' különösen pedig azoknak a kutatóknak, akik a hely- és családtörténettel, ezzel a két, Romániában eddig sajnálatosan elhanyagolt, de nélkülözhetetlen studiummal kívánnak foglalkozni. Ami szövegközlési módját illeti, abban teljes pontosságra törekedett. Ez az oka, hogy a szlávnyelvű oklevelek rövidítéseit nem oldotta fel, ami már azért is helyes, mert a moldvai írásbeliség — mint kifejti — sokféle külső hatás alatt állott s ennek következtében ugyanannak a rövidítésnek több jelentése lehet, feloldása tehát félreértésekre adna alkalmat. Ilyenformán a szlávbefűs szövegközlések egészen híven követik az eredetit, kivéve az olyan helyesírási és hangsúlyozási jeleket, amelyek csak az egykorúak számára bírtak jelentőséggel, mára már értelmüket vesztettek; ezeket C. egyszerűen elhagyta, a punctuatiot pedig modernizálta, amivel kétségkívül csökkentette művének filológiai jellegű kérdésekben való használhatóságát, azonban közléstechnikai szempontból csaknem áthidalhatatlannak látszó nehézségeket sikerült lebírnia.