Századok – 1944
Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1
III. OTTÓ CSÁSZÁR És MAOÏABORSZÀG AZ ÍJJAHB TÖRTÉNETÍRÁSBAN 9 Birodalom valósága, azaz impérium mögött a Reich áll.24a Ez a szakszerű eszközökkel elért tudományos felismerés az elmúlt évek légkörében a mult és a jelen újszerű összekapcsolásának kiindulópontjává vált. Az 1933. év fordulata nemcsak új, Harmadik Birodalmat teremtett, de ezzel szoros összefüggésben új birodalomeszmét is hozott a felszínre. A kis- és nagynémet álláspont megkülönböztetése a szó wilhelminus és weimari értelmében jelentőségét vesztette: az új felfogás éppen úgy pálcát tört a kisnémet gondolat korlátozott német nemzetállami igényei, akárcsak az osztrák veretű nagynémet ideológia kopott univerzalizmusa felett. E felfogás „kezdettől fogva az univerzalizmus minden fajtájától való elfordulást és annak elutasítását'' hirdette s a Birodalomban mindenekelőtt német szempontoktól meghatározott „európai rendezőhatalmat" látott. Mindez nem maradhatott hatás nélkül arra a német történetírásra, mely a maga útjain a Birodalomnak minden univerzalizmustól mentesített történeti fogalmához már eljutott. „Ha manapság újból egy nemzetek feletti rend megteremtésének feladata hárul reánk -— írja 1940-ben H. Aubin —, akkor újból és természetszerűen függesztjük tekintetünket az első Birodalomra; s lia az imperiális elmélet köpenye mellett és az alatt felismerjük az akkori Birodalom épületének valóságos tárgyi és szellemi erőit, akkor e századok közelebb kerülnek hozzánk s összehasonlíthatóvá válik a mi korunkkal. Mert ez sem egy egyetemes ideológiából, hanem a német nép szükségleteiből kiindulva lát hozzá Közép-Európa ú jjáalkolásához, mely tartós rendet kell hogy biztosítson a kisebb, a Birodalom árnyékában élő nemzetek számára is."25 A céhbeli történetírás e megállapításaira a történetpolitikai irodalom általános helyesléssel felelt. Gerhardt Krüger az univerzalizmus irányában elfoglalt mérvadó álláspontra hivatkozva, a Historische Zeitschrift hasábjain követelte e szemléletnek a szakkutatásban való érvényesítését.26 A tanács követésének jó példája W. Mommsennek ugyanezen folyóirat Meinecke-számában írott tanulmánya, mely szerint „a régi veretű univerzalizmus, mely híjával volt a szilárd népi alapnak, nemcsupán veszedelmet jelentett, de ezenfelül mindenkor a németség szellemi és politikai gyengeségének tünete is volt".2 7 24 a Mindez pontosan beleillik abba a nagyszabású képbe, melyet a kitűnő Henri Pirenne puszthumus művében (Mahomet et Charlemagne. Paris—Bruxelles, 1937 és u. a. németül: Geburt des Abendlandes, é. n. Berlin, Pantheon) a középkor keletkezéséről, a történés súlypontjának a germán területekre való áttolódásáról felvázolt. 25 Id. ért. id. h. 508. 1. 26 Um den Reichsgedanken: HZ. 165 (1942), 457. kk. és Schrifttum zum Beichsgedanken: Vergangenheit und Gegenwart 32 (1942), 107. kk., ahol feltűnő nyomatékkal ajánlja az egyik megbírált mű szerzőjének figyelmébe: „sollte wissen, dass die NSDAP seit langem jede Art von Universalismus aus weltanschaulichen Gründen schärfstens bekämpft hat" (109. 1.). 27 Bismarcks kleindeutscher Staat und das Grassdeutsche Beich. HZ. 167. (1942). 77'—78. 1. |fömiimig]
