Századok – 1944

Tanulmányok - DEÉR JÓZSEF: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban 1

I о DEÉR JÓZSEF Milyen sors várt az új realisztikus szemlélet uralma alatt arra a III. Ottóra, akiről már a kisnémet történetírásnak is oly elítélő véleménye volt? Aubin .annak példájaként hivatkozik reá, hogy a császáreszme csillogása még egyébként cselekvésre hivatott férfiakat is helytelen utakra csábíthatott.28

III. Oltóé a felelősség, amiért Lengyelország és Magyarország idő előtt érlék el magasabb rangjukat, „és pedig nem a Birodalom által való iskolázásuknak nyugodtan továbbhaladó menetében és a német állam érdekeinek megfelelően", hanem megfontolatlan rögtönzés következtében.29

Aubin tehát — szerintünk is helyesen — egyedülálló, epizódszerű jelenséget lát a császár uralkodásában s életmüvét — ebben viszont már nem értünk vele egyet — német nemzeti mértékkel méri. Lényegében ezzel egyező felfogást vallanak azok a fentebb névszerint említett történetírók, akik Schramm egyes részeredményeit átvették ugyan, de annál kevésbbé rejtették véka alá III. Ottóról alkotott kedvezőtlen véleményüket. Ettől az állásponttól eltérően, mely tudományos helyességétől és történetírói méltányosságától függetlenül mindenesetre logikusnak és következetesnek mondható, akadtak olyanok is, akik megkísérelték III. Ottó átértékelését, törekvéseinek elődei vonalába való beállítását, egyszóval életmüvének az új reálpolitikai szemlélet előtt való igazolását. Ennek a törekvésnek fő képviselője éppen Albert Brackmann, akinek e tárgyról írott valamennyi tanulmánya egyedül e historiográfiai távlatból lesz érthetővé. Idevonatkozó nézetei már 1932-ben készen állottak: „Az antik értelemben vett renovatio imperii Romanorum az ő szempontjából (t. i. III. Ottóéból) ugyanúgy nem jött tekintetbe, akárcsak Nagy Károly és Nagy Ottó számára. Politikájának irányvonalai a keresztény uralkodónak, mint defensor ecclesiaenak és mint az istenállam földi előharcosának feladatairól vallott régi karoling-ottói hagyományból adódtak s Nagy Ottó korához képest mindössze annyiban változtak, amennyiben III. Ottó a pápasághoz való viszonyában ismét Nagy Károly álláspontjához és a 796-i programmhoz tért vissza, s a Kúria Pseudoisidor utáni hatalmi törekvéseinek felülvizsgálatára törekedett. Ez a változás mintegy belső szükségletből a rómaiak politikai gondolatvilágához való alkalmazkodásra vezetett, de csak mint eszköz a cél: Róma nagyobbmértékü biztosítása érdekében. Róma mindezek ellenére ugyanazt jelentette neki, mint elődeinek, t. i. az apostolok működésének és szenvedésének színhelyét, s ha alkalomadtán ő maga és környezete dicsőítette is az aurea Roma-t, valamint a régi cézárokat, ő és barátai ilyesféle hasonlatai végeredményben csak az apostoli város és impérium Chrislianum dicsőítésére szolgáltak. Emellett azonban semmiesetre sem szabad szem elől téveszteni, hogy ez az újformájú politika a császárnak Németországban és Rómában is ellenségeket szerzett, amennyiben külön-28

HZ. 162 (1940), 484. 1. 29

U. o. 498—499. 1.