Századok – 1943
Tanulmányok - BOTÁR IMRE: Szolnok agrártörténete a XIX. században 78
82 BOTÁH IMKK mérő vetés után (a vetőmagot leszámítva) a tiszta termés 2y2 mérő, vagyis egy magyar holdon, amelybe két pozsonyi mérőt szoktak elvetni, 5 mérő terem. A területnek körülbelül egynyolcada azonban kukoricával volt bevetve s a hibát mindjárt itt követték el a becslők: a kukorica holdankinti átlagtermését ugyanannyinak vették, mint a búzáét, holott a kukorica tudvalevőleg átlag többet terem. Ha a mérőket métermázsákra átszámítjuk (1 pozsonyi mérő búza súlyát 45 kg-nak véve), azt az eredményt kapjuk, hogy egy magyar hold mindössze 2 q 25 kg búzát termett a vet őmag leszámítása után. Egy század távolából ez kevésnek tűnik fel még akkor is, ha a földeket nem trágyázták, hiszen minden második évben pihent a föld, ugarnak volt hagyva. Ezután következett a termények átlagos ára alapján a tiszta jövedelem megállapítása. Az átlagos árakból azonban méglekellett vonnia művelési költségeket is. Egy mérő búzáért akkoriban Szolnokon, 7 évi átlag alapján, 58a /s kr-t fizettek, vagyis közel volt az ára 1 frthoz ( = 60 kr). (Métermázsára átszámítva eszerint 1 q búza 2 frt 10 kr-ba került volna.) Művelési költség címén csak a szántást számíl ja fel az összeíró bizottság: 1 mérő vetéshez a kétszeri szántás költsége 27 kr, az egész magyar holdon 54 kr. így jön azután ki 1 mérő vetés után 1 frt 47 kr tiszta haszon, ami magyar holdankint 3 frt 34 kr tiszta jövedelemnek felelne meg. Huszonöt év múlva az első kataszteri felvétel jó 10%-kal többre hozza ki a föld tiszta jövedelmét: katasztrális holdankint 5 frt. 18 kr-ra. Mindenesetre a kataszteri felvétel megállapítása közelebb állhatott a valósághoz ennek a hevenyében készült összeírásnak a becslésénél. A szolnoki határ egészévi termését az 1828-i összeírás 12.673 pozsony i mérőre becsüli és értékét 11.391 frt 43 kr-ra teszi. Egy egésztelkes gazdának 36 magyar holdnyi birtoka volt, valamivel több mint másutt, a többletet a hiányzó rét pótlására adták. Azonban a leginkább domináló birtoktípus a negyedtelek volt. A telkek már a XVIII. században erősen elaprózódtak. Már az urbárium behozatalakor a negyedtelek volt az uralkodó birtoktípus s ez így maradt végig a XIX. századon át. Az egésztelkesek száma folytonosan csökkent, míg a fél- és negyedtelkesek száma nőtt, sőt nyolcadtelkek is keletkeztek. Félelmesen megnőtt a XIX. században a zsellérek száma; összefügg ez azzal, hogy a telkek összes állománya (egésztelekre átszámítva) alig gyarapodott, mindenesetre sokkal csekélyebb mértékben, mint a népesség. 1771-ben még feleannyi zsellér sincs, mint telkesgazda és a zselléreknek csak
