Századok – 1943
Ismertetések - A trencséni jezsuita noviciátus anyakönyve. Ism.: Csapodi Csaba 499
ISMERTETÉSEK 499 rajzolt folymatnaak egy részét dolgozta ki most tüzetesebben ebben az értekezésében a szerző; szám szerint kívánta érzékeltetni azt a magyarpusztító hatást, amelyet a XVI—XVII. század fordulójának háborús dúlásai a mai Szolnok-Doboka vármegye egy részében, az akkori kővári és szamosújvári vártartományokban okoztak. A két vártartománynak 1603-ból származó összeírásai nyújtották ehhez a kísérlethez az alapot, és a XVI. század közepe tájáról való négy másik összeírás tette lehetővé az összehasonlítást. A felvetett téma és a kidolgozásban követett módszer felette egyszerű, az eredmény megbízhatóságához pedig szó fér. Hogy a szóbanforgó terület lakosságának számában a XVI. század közepétől az 1600-as évek elejére nagy csökkenést fog M. kimutatni, azt a XVII. század első éveinek háborús pusztításaira vonatkozó elbeszélő források felsorakoztatása után mindenki előrelátja, és épp így magától értetődőnek tartja azt a szomorú tényt is, hogy ebben a népi veszteségben a magyarság részesedése aránytalanul nagyobb, mint a románságé, amint megállapítást nyer az a körülmény, hogy a magyarok a két Szamos és némely mellékpatakjaik völgyét, valamint a nyíltabb mezőségi tájat, a románok pedig a seregek vonulásától mégis félrébb eső hegyes, erdős vidéket ülték meg. Amikor azonban a szerző a pusztítás méretét a magyarok és románok számának a két különböző időpontban való megállapításával akarja kimutatni, bizonytalan talajra lép. Olyan összeírások, amelyek közül az egyikből a falvak portáinak, a másikból házainak, ismét másikból jobbágyfőinek száma derül ki, önmagukban nem igen alkalmasak lélekszám kiszámítására. Főleg olyan vidéken nem, ahol különböző társadalmi és gazdasági formák közt élő népekről van szó. Jelen esetben csökkenti à helyes végeredmény valószínűségét a források hiányossága is. Gyakran egyéb támpont híján, olyan falvak lélekszámát, amelyekre nézve nincs adat, a környező falvak, illetőleg egy bizonyos tájegység többi falva alapján végzett átlagszámítás révén lehetett csak megbecsülni. A legkirívóbb ilyen eset az, amikor a Kis- ós Nagy-Szamos szögében negyven falu lélekszámát mindössze tíz falu jobbágyfőinek számából kellett kiszámítani. M. azon végső megállapítására tehát, hógy a felvett két időpont között (és nem a XVII. század elején) a magyarság lélekszámának 85%-át, a szászság 88%-át, a románság pedig 45%.át, vesztette el, a kritika mindössze egy szóval reflektálhat: lehetséges. Megnyugtatóbb eredményt majd csak a kérdéses terület modern népiségtörténeti feldolgozása folyamán összegyűjtött teljesebb anyag és a módszeresebb feldolgozás hozhat. Lehet, hogy mindest éppen M.-nak fogjuk köszönni, de akkor mi szükség van hat összeírásnak és ennek az alig kétíves dolgozatnak idő előtt való közlésére? JUHÁSZ LAJOS (Bécs). A TRENCSÉNI JEZSUITA NOVICIÁTUS ANYAKÖNYVE. Bevezette és közrebocsátotta PETRUCH ANTAL. Budapest 1942-Pray Rendtörténetíró Munkaközösség, 216 1. (Kiadványok Jézustársasága magyarországi történetéhez. Források 6.) Az 1655—1772 közt fennállt trencséni noviciátusból kerültek ki a magyarországi jezsuiták azok kivételével, akik külföldi házakban, elsősorban Bécsben nevelkedtek. A noviciátus anyakönyvének — mely több mint 1700 jezsuita személyi adatait tartalmazza — kiadása tehát igen fontos kézikönyvül szolgál inindazok számára, akik ennek a kornak szellemi életét kutatják. Adatai, melyek teljesen hitelesek -33*
