Századok – 1943

Ismertetések - Erdélyi László: Magyarország törvényei. Ism.: Bónis György 464

4Sfi ISMERTETÉSEK hiba is, de erről nem a szerző tehet: a háborús viszonyok miatt néni állott módjában felülvizsgálni az utolsó korrektúrákat. Sajnálattal látjuk, hogy pl. Esztergom még mindig Gran néven szerepel a francia történeti irodalomban és a Sajó is Sayo-vá előkelösült. G. munkájáról főként azért tartottuk érdemesnek megemlékezni, mert meggyőződésünk szerint a világtörténelem keretében Ázsia és különösebben az ú. n. nomád népek története még nem nyerte el megillető helyét. G. könyve, ha egyes részletekben tartalmaz is félreértéseket és ha nem is meri teljesen levonni a mongol történetnek általános érdekű tanulságait, végeredményben mégis értékes munka, előfutárja annak a, hisszük, egyedül helyes iránynak, amely elmélyedt részlettanulmányok alapján, de a világtörténelmi szintézis követelményeinek megfelelően igyekszik Ázsia történetét tárgyalni SINOB DÉNES (Páris). ERDÉLYI LÁSZLÓ: MAGYARORSZÁG TÖRVÉNYEI SZENT ISTVÁNTÓL MOHÁCSIG. Művelődéstörténeti összehasonlító fejezetekbe írta —. Budapest 1942, Eggenberger, 628, 2 1. 8°. A ma világtörténelmi eseményeinek sodrában élő bíráló elfogódottan nyul E. könyvéhez. A századforduló ma is nélkülözhetetlen mintaszerű rendtörténetére ós forráskiadványára gondol, a tize« éveknek a háborúba is átnyúlt nagy társadalomtörténeti vitája jut eszébe. Korai törvényeink egy-egy szava, oklevelek hitele és jelentése fölött dult a sokszor személyeskedésig menő küzdelem, mely nélkül talán ma nem állnánk a társadalomtörténetben ott, ahol állunk. A nagy ellenfél, Tagányi Károly, már régen nem az emberi ész tökéletlen eszközeivel kutatja, hanem szemtől-szembe látja az örök Igazságot; a másik vitatkozó pedig nem lankadó szorgalommal teszi közzé újabb ós újabb köteteit. A hosszú történetírói múltnak, a nyugalmat nem ismerő munkabírásnak tisztelet jár; a recensens úgy érzi, hogy ez a tisztelet feltétlen őszinteségre kötelez. Mi volt E. célja, mikor legújabb, terjedelmes könyvét megírtaf Az előszóhoz fordulunk válaszért. A szerző a magyar Scriptores ki-, adását és a Szent István-Emlékkönyvet kapcsolatba hozván saját régi és új müveivel, történetírásunk hiányának vallja, hogy nem készítette el középkori törvényeinknek „összehasonlító, művelődéstörténeti fejezetekben tudományosan feldolgozott bemutatását". Ennek kell a szakemberek vitáiba belefáradt nagyközönség előtt bizonyítania, hogy a történelemtudomány milyen szilárdan áll középkori törvényeink alapján. A cél tehát, úgy látszik, népszerűsítő: „Ennek a könyvnek el kell jutnia minden iskolába, továbbá a tudós történeti intézetekbe, az egyházi ós politikai hivatalok, az ügyvédi és bírói irodák polcaira, s ismeretes, hogy sok orvos szintén szeret történelmi könyvekbe elmerülni. Mindezek rövid ismerkedés után bizonyára örömmel üdvözlik könyvtáruk azon kiegészítését, moly e könyvvel óhajt belépni a magyar tudós és művelt világ legigazibb felvilágosítói és szórakoztatói közé." (6., 7. 1.) Kétségtelen, hogy a XIV-—XVI. századok törvényei nem részesülnek abban a figyelemben, melyet a bennük foglalt gazdag anyag megérdemolne. Elsősorban a jogtörténet forrásai közé tartoznak, de e tárgy művelői is szívesebben fordulnak az első keresztény évszázad, vagy az Aranybullák korának emlékei felé. Minél inkább haladunk visszafelé az idő fonalán, annál kevesebb lesz az emlékek száma, s. annál több föltevésre nyílik lehetőség. „Lovagkori" törvényeinket, a közérdeklődés homlokterébe állítani tehát egész historikust kívánó.