Századok – 1943

Ismertetések - Lupaş; I.: Zur Geschichte der Rumänen. Ism.: ifj. Tóth András 445

ISMERTETÉSEK 463< •— szerény véleményünk szerint —, hogy a nemzetiségi kérdés egész története jól interpolálható a két, elvi szempontból legérdekesebb és legdöntőbb pólus közé. A „szentistváni államtól" a Deák—Eötvösféle nemzetiségi javaslatig egységes históriai folyamat zajlik le, melyet lehet ugyan bírálni azon az alapon, hogy a kritikus maga hogyan viszonylik a tolerancia és a liberalizmus kérdéséhez, de melynek tényszerűségeit nehéz lenne bárminő világnézeti alapon kétségbevonni. S lia idáig eljutott, a historikus el is végezte sajátos tudományos feladatát, mely a tények rekonstruálásában áll. A második kérdést illetően -— s ezt már szélesebb tudományos körök is hivatottak megállapítani -— ugyancsak egyértelmű és meggyőző választ sikerül adnia Sz.-nek, elsősorban azért is, mert fejezetei a probléma sok árnyalatát (köztük a legbonyolultabb aktuális vonatkozásokat is) megvilágítják. Nyilvánvaló, hogy ha a magyarság már a középkorban, a nemzetiségi tolerancia, sőt öntudatlanság klasszikus korában a betelepültek asszimilálására törekedett, vagyis ha az elképzelhető legkedvezőtlenebb szellemtörténeti körülmények között is érvényre tudta juttatni beolvasztó törekvéseit: akkor a nemzetiségi türelmetlenség népünknek (vagy fajunknak stb.) olyan alapvető alkati adottsága, ami valóságos kuriózum az európai népek társaságában. Áll természetesen az ellenpróba is: ha a nemzeti gondolat és öntudatosodás virágkorában is (a XIX. század elejétől kezdve) élt a vezető magyar politikusokban (a nemzetiségek és uszítóik mégoly kihívó magatartása ellenére is) a nemzetiségi tolerancia eszménye, akkor valóban történeti tényként kell elfogadnunk azt, hogy a középkori, öntudatlan toleranciától a legújabbkori, liberális toleranciáig egységes fejlődésvonal vezet, mely egyben nemzeti jellemünknek valós vonását is jelenti. Kétségtelen, hogy ezek a kérdések messze túlmutatnak a „nemzetiségtörténet" históriai keretein, hisz a multat a jelenről csak elméletben lehet leoperálni, ami különösen akkor doktrinér vállalkozás, ha döntő alkati kérdésekről van szó. A „história magistra vitae" természetesen ennek ellenére is jámbor óhaj marad, aminek Sz. nyilván tudatában van, amint ezt sokat emlegetett borúlátása jelezni látszik. Deák és Eötvös, akiknek gondolatvilágához Sz. e kérdésekben magát legközelebb érzi, jómaguk sem tekintettek túl nagy bizakodással arra a szerepre, melyet józanság, bölcseség és szabadságtisztelet a népek életében, a történelemben betölteni szoktak. De amint e tény felismerése nálunk sem jelentette annak elismerését, Sz. gondolkodásának is az adja etikai magas feszültségét, hogy sem magas elvei nem térítik el a valóság rideg felismerésétől, sem e rideg valóság nem tudja kényszeríteni eszményei feladására, Ez az emelkedett s mégis realisztikus spiritualizmus adja minden igazi „szellemtörténet" elvi hátterét s ez az, amit a szakszerűség mögött meg kell éreznie az olvasónak, akiben van szellemi rezonálóképesség, jóérzés, humanitás. Sz. új könyve nem csupán történeti szakmunka, hanem emberi dokumentum is: a történész vétója a jelen felé. MÁTRAI LÁSZLÓ. LUPAS, I.: ZUR GESCHICHTE DER RUMÄNEN. Aufsätze und Vorträge. Sibiu 1943, Druck Krafft & Drotleff, 608 1., 1 térk. 8°. A budapesti egyetem egykori hallgatója, a jelenleg Nagyszebenben székelő volt kolozsvári román egyetem történelem-tanára terjedelmes munkával lépett a német közönség elé, mely most különösen feszült érdeklődéssel figyeli a románság minden szellemi meg-