Századok – 1943

Tanulmányok - MAJLÁTH JOLÁN–MÁRKUS ISTVÁN: Nagykőrös beilleszkedése a magyar rendi társadalomba a XVIII. században 307

•NAGYKŐRÖS BEILLESZK. A MAGYAK RKND1 TÁRS.-BA A XVII). SZ.-BAN 321 Láthatóan mindent elkövetett tehát, hogy a török uralom alatt szokásszerűen kialakult földesuraságát a rendi Magyarországban elfoglalt kötöttebb helyzetében is a lehető legnagyobb mértékben megtarthassa. Ténylegesen olyan mértékben érvényesült a város földesurasága a földjén és polgárain, hogy általában az utód és végrendelet nélkül elhalt polgár javait mint a földesúri jogok tényleges birtokosa örökölte. A török uralom idején magától értetődően érvényesült ez a földesúri joga. A visszatért földesurak azonban jogaik realizálása során természetesen a caducitás jogát is igyekeztek a maguk számára fönntartani, de a tényleges helyzet következtében kénytelenek voltak engedményeket tenni e téren is. Egyedül a legnagyobb birtokos, Keglevich tudta e jogát hathatósan érvényesíteni, de ő sem teljes mértékben, mert az őt megillető részhez is csak azon esetben juthatott hozzá ténylegesen, ha valami módon tudomást szerzett egy-egy ilyen elhalálozásról, s erélyesen követelte azt a várostól. E tényleges földesuraság nyilvánvalóan nem ugyanolyan földesúri birtoklást jelentett, mint a személyes földesúri viszony egy-egy jobbágyközség fölött. A eommunitas földesurasága kialakulásában nem is volt egyéb, mint a polgárok szabad, illetve polgárias birtoklásának fedő- és rendezőszervezete. Lassú fejlődéssel fokozatosan épült ki a törökkori különleges gazdasági és társadalmi szervezettel együtt s annak szerves részeként működött az egész korszakon át. Tehát a város, bár a földesúri jogok tényleges birtokában volt, vétel, zálog vagy árendálás jogcímén, e birtok jogot nem jobbágytelek formájában engedte tovább polgárainak, hanem egy — a eommunitas által rendezett és szabályozott szabad, vég• eredményben polgárias birtoklás tárgyává tette. Ezzel megvolt a társadalmi-gazdasági alapja annak a különleges belső birtokalakulásnak, mely Kőrösön a törökkorban kialakult, s oly sajátos, a jobbágyfalusitól lényegesen különböző gazdasági-társadalmi struktúra kifejlését tette lehetővé. A földesúri jog elvben, a törökkorban is, a város egész határára kiterjedt. Bár a földesurak csak belső telkeiket tudták számontartani, sőt még azt sem pontosan, ezekhez mindig hozzáértették, az országos jognak megfelelően, a külső, határbeli appertinentiákat is. Amikor például egy-egy cívisgazda megváltotta magát földesurától, a fölszabadító okmányban a földesúr mindig belterületi fundusát és a hozzátartozó határbeli appertinentiákat is szabad birtokává tette: „cum omnibus eiusdem utilitatibus et pertinentiis quibuslibet ad eandem sessionem colonicalem de jure et ab antiquo spectantibus et pertinere debentibus, jure itidem perpetuo et irre-Századok 1943, VII—X. 21