Századok – 1943

Tanulmányok - GUOTH KÁLMÁN: Megoldandó kérdések az Intelmekben 1

24 GITOTH KÁLMÁN hoz való viszonyából is: ha a király haragosan, dölyfösen bánik az előkelőkkel, ispánokkal, akkor vitézeinek bátorsága, harci kedve a királyi méltóság lehanyatlását vonja maga után, olyannyira, hogy idegenek kezére kerül az ország.1

Nem a lceresztény etika — vagy legalább is nemcsak az — készteti tehát e tanács adására a királyt, hanem a vitézeknek, az előkelőknek a harci ereje, amely az Intelmek szerint a királyi trón megingatására is képes. Az most már a kérdés: hogyan egyeztethető össze e kép Deérnek fentebb idézett, ugyancsak forrásokon nyugvó felfogásával? Hasonlóan tükröződik király és társadalom viszonya a bíráskodásra vonatkozó fejezet soraiban is. Azt mondja a király fiának: szeresd az igazságot, ítélni azonban csak akkor ítélj, ha valami jelentékeny, a te méltóságodhoz illő ügy, vagy főbenjáró bűnnel vádolt egyén kerül eléd, nehogy királyi méltóságodon jelentéktelenebb ügyek tárgyalása folytán csorba essék; e kisebb jelentőségű ügyeket bízd a bírákra, azok ítélkezzenek az ő törvényeik szerint. „Ne akarj bíró lenni, örülj, hogy király vagy és királynak neveznek." Ugyanazt kell mondanunk erre a fejezetre is, mint az előzőre: bármennyire a keresztény etika „patiens" gondolata áll e sorok mögött, ez motiváció lehet csupán; olyan mértékben nem befolyásolhatta Szent Istvánt, hogy saját, gyakorlatilag helyesnek felismert eljárását e szerint teljesen átalakítsa. Annál kevésbbé, mert — amennyire ma ismerjük Szent István bíráskodását — egyébként is keresztény alapokon nyugodott. Mai ismereteink szerint ugyanis Szent István minden esztendőben Nagyboldogasszony napján törvénynapot tartott Székesfehérvárott, s ott az ország minden rendű és rangú embere megjelenhetett előtte vitás ügyeinek elintézésére. A királyi udvar mindenkor nyitva állt minden pereskedőnek, országjárása során bármelyik társadalmi réteghez tartozó egyén előadhatta neki panaszát, akár főbenjáró volt ez, akár nem.2 S ha a bíráskodás egy részét rá is bízta a comesekre s az úgynevezett billogosokra, ennek legfeljebb csak az ügyek nagy száma lehetett a magyarázata, nem pedig az, mintha a király 1 ... si iracundus, superbus, invidus, inpacificatus super comités et principes cervicem erexeris, sine dubio fortitude militum hebitudo erit regalium dignitatum et alienis tuurn tradetur regnum. Hoc timens cum regula virtutum dirige vitam comitum, ut tua dilecctione cingulati semper regali dignitati adhereant inoffensi . . . Szentpétery: Scriptores, II. 624. 1. 2 Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád-és vegyes-házi királyok alatt (Budapest 1899), 1—10. 1. és Hóman— Szekfű i. m. I. 222. 1.