Századok – 1943

Tanulmányok - GUOTH KÁLMÁN: Megoldandó kérdések az Intelmekben 1

MEGOLDANDÓ KÉRDÉSEK AZ INTELMEKBEN 21 lyal szemben is érvényesítette. Alig pár évtized múlva erre sor is került. Lukács esztergomi érsek, 1162-ben már nem volt hajlandó megkoronázni II. Lászlót, s mikor a kalocsai érsek ezt mégis megtette, Lukács kétszer is átokkal sújtotta az immár megkoronázott királyt. Ugyanígy megtagadta IV. István s a Bizáncból hazatérő III. Béla megkoronázását is, jóllehet ez utóbbi érdekében maga a pápa is közbenjárt.1 Ekkor tehát már valóban érvényesült az Intelmek mondása; „sine illis enim nec constituuntur reges, nec principantur". Ugyancsak ezekben az évtizedekben válik valósággá a ma ismeretes forrásanyag szerint az Intelmeknek az a felfogása is, hogy a király nem ítélkezik az eg} háziak felett. Erre Imre király idejéből van az első tökéletes példánk. Imre tudniillik öccsével, András herceggel való küzdelmében összeütközésbe került ennek párthíveivel, többek között Boleszló váci püspökkel. Boleszló a legképtelenebb vádakkal: az egyház pénztárának kirablásával, verekedéssel, zsarnokoskodással, rágalmakkal és rút kifejezésekkel illette a királyt. Imre — szinte betűhíven az Intelmekhez — üstökénél fogva cibálta el a püspököt az oltár elől; ítélni azonban nem ítélt felette, hanem — ugyancsak az Intelmek felfogásának megfelelően — felterjesztette az ügyet a pápához, mert — mint mondja — Isten után a pápánál van a legnagyobb hatalom, s őreá tartozik az egyháziak ügyében a döntés. Az eljárást rendes, azaz törvényes, elfogadott útnak mondja az oklevél.2 Mi volt tehát egyház és állam viszonyában a helyzet Szent István idején? Vájjon a király jog liâtes ága alá tartozott az egyház is, mint Váczy, s általában a mai tudományos álláspont véli? Vagy pedig az Intelmek tükrözik az akkori állapotokat, tehát az egyháználunk már ekkor kivált akirály hatalmi köréből? S ha a tudományos álláspont lenne esetleg helyes: miért ajánlott az Intelmekben Szent István saját korától eltérő elveket fiának: olyanokat, melyek több mint száz esztendő múlva öltöttek csak testet a történeti valóságban — ugyancsak 1 Uo. 377. és 409. 1. 2 . . . B. Vaciensis justam nostre lesionis querimoniam preveniens, thesaurum ecclesie nos rapuisse, etiam se verberatum a nobis esse mentitus, tirannidis crimen coram vobis nostre innocentie imposuit, fatso tarnen ut duximus. Prcdictum etenim episeopum in crimine proditionis jam pridem multotiens deprehendentos, a quibusdam suis audivimus, quod litteras in perturbationem nostram conscriptas . . . penes se haberet. E súlyos bűnök ellenére azonban a király nem ítélt a püspök fölött, hanem felterjesztette az ügyet a pápához: juris tarnen ordinarii non immemores . . . nullám in eos vindictam potestative ас secundum scientie nostre certitudinem exercuimus; quin potius ob reverentiam Sedis Apostolice vestro totum reservamus examini. Wenzel: ÁÚO. ( = Árpádkori új okmánytár) VI. 198—200. 1.