Századok – 1943
Tanulmányok - GUOTH KÁLMÁN: Megoldandó kérdések az Intelmekben 1
20 GITOTH KÁLMÁN ezetesen nem azt jelenti, mintha a püspökök döntöttek volna arról, hogy ki jusson uralomra. Szerinte t. i. világos az Intelmek VII. fejezetéből és a Bécsi Képes Krónikából, hogy a választásban résztvettek az előkelő világiak is. Utána azonban rögtön megjegyzi Váczy: a „választás" természetesen egyszerűen hódolat.1 A kérdés tehát nyilt, annál is inkább, mert éppen Deér megállapítása szerint: ,,az uralkodásra alkalmasnak lenni, ez a magasztos és etikus keresztény követelmény a XI. századi magyarság számára egyszerűen annyit jelentett, mint királyi vérből származni".2 Hogy trónra kerül-e az uralkodó, ilyen körülmények között nem igen függött a püspöki kartól. Még kevésbbé lehetett szó arról, hogy a királyt le is tehessék trónjáról. Az Intelmek fent idézett mondata értelmében pedig a püspököknek már jelentős beleszólása lehetett ezekbe a kérdésekbe. Súlyos problémák ezek, s előreláthatóan nem lesz egyszerű a megoldásuk. Hiszen éppen Váczy elemezte ki a törvényekből, hogy még Szent László és kezdetben Kálmán is ítélkezett a papság fölött.3 Mikor pedig az egyház azt követelte tőlük, hogy mondjanak le az egyháziak felett gyakorolt jogaikról — bár mindketten hü fiai voltak az egyháznak —, élesen szembeszálltak a követelésekkel. Az investitura kérdésében például a zágrábi püspöki szék betöltése körül keletkezett ellentét miatt Szent László szakított addigi pápapárti politikájával, s a császár, IV. Henrik oldalára állott.4 Mikor pedig II. Paschalis pápa, 1105-ben ugyancsak maga akarta gyakorolni az iuvestiturát a kalocsai érseki szék betöltésénél, ,,a király — mármint Kálmán — és előkelői csodálkozással vettek tudomást az újszerű követelésről és annak mellőzését kívánták".5 A pápa azonban nem engedett, sőt alig pár évvel később, 1106-ban, a horvát-dalmát ügyekkel kapcsolatban, Kálmán kénytelen volt lemondani az investitura jogáról. Ettől kezdve indult meg a papság a történeti valóságban a külön renddé — ordo pontificum — való fejlődés útján, s akaratát — ha úgy hozta a helyzet — most már magával a király-1 Váczy i. m. 85. 1. 2 Pogány magyarság, III. 1. 3 Váczy i. m. 60. és 118. 1. 4 Hómán—Szekfű i. m. I. 308—09. és 342—43. 1. — Más véleményen van Deér J.: A magyar törzsszövetség ós a patrimoniális királyság külpolitikája (Kaposvár 1928), 88. s köv. 1. Mivel azonban II. Orbán pápa levelének éppen e tekintetben legfontosabb kijelentését — azt t. i., hogy a magyar nép már régen letért a helyes útról — Deér érthetetlennek tartja (i. m. 89.1.), Hóman pedig megmagyarázza, Hóinan felfogását kell helyesnek tartanunk. 5 Hóman—Szekfű: Magyar történet, I.3 309. 1.
